Húsvét nálunk

Félig meddig hagyományosan telt a húsvét leszámítva a finom füstölt sonkát és a sertés finomságokat… Locsolóvers volt, piros tojás volt, locsolás??? Hát locsolásnak nem nevezném, párom túl komolyan vette ezt a locsolkodás dolgot, inkább öntözés volt. J

Húsvét előtt párom megnézte az internetet, hogy mi is ez a húsvétos herce-hurca, de biztos, ami biztos végigkérdezte a magyar ismerőseinket is, hogy hogyan zajlik pontosan, mi a menete a dolgoknak… Mikor is kell locsolni, mikor kell a verset mondani, mivel kell locsolni… Én elmondtam neki, hogy reggel, ha felébred készüljön egy szépen rímelő verssel és valami kölnivel vagy parfümmel locsoljon meg. Ő már pár nappal korábban szervezkedett, hogy hogyan tudná feledhetetlenné tenni a húsvétot, mit mondjak, sikerült neki.

Én vasárnap szépen elvonultam, festettem neki egy piros tojást. Persze ő már vasárnap tűkön ült, hogy mi lesz az ajándéka, mert ő olvasta, hogy szoktak kis ajándékot meg pénzt adni a locsolóknak. Igen, de a gyerekeknek jár pénz nem a felnőtteknek. J De ő már azt tervezte, hogy meglocsol minden magyar lányt, aki Antalyaban lakik és milyen jó sok pénzt fog összelocsolni. Ennek a vége az lett, hogy én lettem mindenki helyett meglocsolva duplán, sőt triplán…

Húsvét hétfő reggelén Kadir korán felkelt és én arra keltem, hogy elkezdte behordani a szobába a vizeskancsókat, vizesballont, vödört, mindent, amit csak talált még a teáskannát is megtöltötte vízzel.

Ekkorra már kezdett kikerekedni a szemem, hogy tényleg komolyan gondolja az „öntözést”. Majd, nekilátott a versnek, kicsit kusza volt, de egy kicsi rímet is sikeredett belecsempészni… J Mondtam neki persze, hogy szabad locsolni, de nem vízágyúval, hanem parfümmel.  Erre behurcolt ruhástól „életem párja” a fürdőszobába és megkezdődött a locsoló hadjárat. Először jött a kancsó, majd a vödör hideg víz, majd mikor már csurom víz lettem és majd meg fagytam, még egy kancsó ráadás érkezett a nyakamba. Kadir nagyon élvezte a locsolkodást és az tuti én sem fogok elhervadni 1 évig. J Még a végén, amikor megszárítkoztam még egy kis ráadás érkezett, de már parfümmel…

Utólag is kellemes ünnepeket mindenkinek!!!

Megjegyzések

  1. Hat ennyı vödör hideg vizzel a nyakamban én nem ıgy gondolom, de feledhetetlen volt az tuti. :)))))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Felső Düden Vízesés

Mit nézzünk meg Antalya-ban

Török riviéra luxushotelei