Üdv Mindenkinek!

Azoknak a táborába tartozom, aki nem egy hétköznapi életformát és kapcsolatot választottak. Mondhatni nem egyszerű, de újra és újra ezt választanám. Majdhogynem 2000 km van közöttünk, ami olyan távol, de mégis olyan közel van....

A sok megpróbáltatás, utazás és várakozást követően 2011 februárjában összeköltöztünk. Azóta együtt élünk, de sokkal nehezebb, mint előtte. Ez az igazi megpróbáltatás.... A két különböző kúltúra, az összeszokás, és még sorolhatnám... De a türelem és persze a kompromisszum rózsát terem, 2015-ben összeházasodtunk és egy macskával is bővült a családunk.

Az egyik ok, amiért blogot írok, hogy annyi negatív példát hall az ember, ennek ellenére mégis LÉTEZIK POZITÍV!!!!

A másik ok, hogy szeretném megismertetni veletek az én kis történetemet, segíteni azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak. Valamint bepillantást a török kultúrába, életbe, a gyönyörű helyekbe...


Oldalak

2011. január 19., szerda

Az én kis Love story-m:


2009 januárjában ismeretem meg Kadir-t. Egy másik török ismerősöm által kerültünk kapcsolatba, a szándékom annyi volt, hogy az angoltudásomat fejlesszem. Először egy ártatlan kis csevegésnek indult az egész, mivel én az interneten való ismerkedésben nem hittem. :) Csak az idő múlásával ez a fiú elrabolta a szívem és teljesen megváltoztatta a véleményem.


Tehát, elkezdtünk ismerkedni, 7-8 órákat beszéltünk naponta. Már csak azon vettük észre magunkat, hogy hajnal van és nemsoká kelni kell és kezdődik a munka. De alig vártam, hogy hazaérjek és újra lássam, beszélhessünk. Majd észrevettem hogy kezdünk belebonyolódni a dologba. Egyszer megkérdezte, hogy ki-e mennék hozzá, mert ő nagyon szeretne találkozni velem és mégjobban megismerni. Ekkor még bizalmatlan voltam nem tudtam mire is számíthatok. Az ördög sose alszik, hallottam már negatív példákat. Még egy kis időre szükségem volt, hogy jobban megismerjem. Úgy voltam vele, ha minden nap keres, telefonon felhív, sms, érdeklődik, akkor kimegyek. Mondanom sem kell ez így történt, majd 4 hónap múlva kimentem hozzá. Ekkorra már semmi kétség nem volt bennem, hogy rosszul sülhet el valami. Tehát egyedül nekivágtam úgy, hogy előtte még sosem voltam Törökországba és egyedül sem utaztam még. Mondanom sem kell, hogy a családom kiborult mikor meghallották mit is tervezek.
Így visszagondolva nagy merészség volt, de mit lehet tenni ha az ember szerelmes.

Antalya, reptér az első találkozásunkor már ott várt, és onnantól egy percre sem hagytuk el egymást. Mitöbb, amióta ismerem nem tel el nap, hogy ne beszéltünk volna. Mindent, amit csak lehetett megmutatott. Elvitt hajókirándulásra, városnézésre, vidámparkba, a csodálatos tengerpartra, romantikus sétákra, vízesésekhez... Főzött minden nap nekem, sok ajándékot, ékszert, virágot kaptam… Több ezer fénykép, romantikázás… Egy álom volt. Érzelmileg egy olyan hatalmas plusszt kaptam amit még soha.
Sokszor teszik fel a kérdést, hogy miért pont ő, miért pont Törökország és miért nem magyar fiú. Egyszerű a válasz a tűz. Akkora szívük van és nagyon tudnak szeretni. Mondhatnám itthon nem találkoztam igazi férfival, aki ízig-vérig férfi. Hát ezért kellett ennyire messze mennem. :)))


Utazás utazást követett, barátaim furcsálták ezt a kapcsolatot, nem hittek benne, hogy működni fog. Idő közben be kellett vonulnia katonának a páromnak, ami 15 hónap. Így csak telefonon tudunk beszélni és kéthetente interneten láthatjuk egymást. Ez mindenképpen egy vízválasztó a kapcsolatunkban, mert meg van kötve a keze. Ha ezt is kibírjuk, akkor már tényleg nem állhat kettőnk közé semmi. Én ezt egy próbatételként élem meg, minden lemondásokkal jár, ebben az időben tényleg ki fognak derülni az igazi érzelmek, hogy ki tudunk-e egymás mellett tartani, vagy tudunk-e egymásra várni... Semmi nem történik véletlenül!!!! Valamiért ezt meg kell tapasztalnunk, meg kell élnünk, hogy tudjuk mi az hogy a másik hiánya, mikor nincs lehetőség találkozni. Megtanuljuk egymást tisztelni, és a másikra figyelni....
Boldog vagyok, hogy megcáfolhattuk a barátaim és családom elgondolását. A kapcsolatunk azóta is töretlen, erősebb mint volt. Azóta a körülöttem lévő emberek véleménye is megváltozott, mellettünk állnak és szorítanak nekünk...

2011. január 18., kedd

Pánik katonaság

Kapcsolatunk az interneten zajlott, bár nem mindig teljes egyetértésben. Mivel más kultúrából valók vagyunk, így előfordulnak vallási, kultúrális, neveltetési különbségek. Én erre mindig csak annyit mondtam, hogy 'Hál Istennek, hogy nem vagyunk egyformák.' De mindig érdeklődve és nagy figyelemmel hallgattam, hogy ott hogy mennek a dolgok. :)


3 havonta tudtunk találkozni. Mindig én voltam, aki utazott, mivel nekem sokkal egyszerűbb menni, mint neki jönni. Elmondhatom nem volt olcsó és könnyű sem. Úgy alakítani a munkát, hogy 3 havonta 2-3 hétre el tujak menni és persze a pénzem is meglegyen. Utánna visszacsöppenni az itteni életbe... Én úgy látom ez csak időszakosan működik, előbb-utóbb valakinek meg kell hozni a döntést, hogy ki adja fel az életét, karrierjét. Én megmondom őszintén az elején még nem voltam oda az ötletért, mikor még nem volt ismeretem az ottani életről. Mára ez már teljesen megváltozott. :) Én nem úgy éltem meg, hogy itt feladok mindent, hanem újraépítek mindent, csak Törökországban. Lehet karriert ott is csinálni!


Csodálatos volt minden alkalommal az együtt töltött hetek, bár hangsúlyozom itt is, nem volt veszekedésektől mentes. :) De türelemmel kell egymással szemben lenni, ami szinte mindig nekem volt több. :)


Már jóideje voltunk együtt, mikor azzal a hírrel hívott fel, hogy szeptemberben be kellene vonulnia katonának. Akkor sokkot kaptam, mivel előtte nem beszéltünk erről. Nem tudtam, hogy mivel jár, mennyi idő, hogyan tudjuk tartani a kapcsolatot. És ami a legilyesztőbb volt, hogy már megvolt a repülőjegyem októberre, de arra az időre neki már a seregbe kellett volna lennie...


Ekkor tettem fel a nagy kérdést, hogy most mi lesz??? Kadir meglepő nyugodsággal válaszolta, hogy semmi, mert nem vonul be. Kockáztat, csak hogy velem lehessen, ez az ő baja ha elkapják. Nagyon féltem, hogy valami balul fog elsülni. Meg azért a stressz rá is nyomta a bélyegét erre az időszakra.


Végül szeptember helyett november 20-án bevonult, mondanom sem kell, hogy nem dícsérték meg a két hónapos késés miatt, kapott is egy szép bejegyzést a katonaigazolványába: 'DK' (=késett). Úgy néz ki nagyobb baja nem lesz ebből a kis afférból, mert nem kapták el és saját szándékából vonult be, de bevonult.


30 napos alapkiképzés következett Ankarában, majd 1 hetes eltáv, amikor szintén felkerekedtem, hogy együtt tudjuk tölteni a karácsonyt. Nagyon furcsa volt látni rövid hajjal, előtte hosszú göndör volt, most majdhogynem kopasz. Boldog voltam, hogy újra átölelhetem, csókolhatom... Olyan gyorsan eltelt az az 1 hét és azon kaptuk magunkat, hogy újra el kell válnunk. Most lesz a leghosszabb időszak, mikor nem találkozhatunk, mégpedig 6 hónap. Szörnyű volt belegondolni. Újra elkezdődött az izgulás, mivel, hogy az utolsó napomat is együtt tudjuk tölteni, későn indult el és késett 1 napot. Amiért szintén nem járt dícséret. Egy olyan helyre került a párom, ami azért nem egy biztonságos térségnek számít. A másik, hogy onnan 1 napi útra van Antalya. Ez a hely Urfa mellett található, Viransehir.


Török katonaság csak 23 nap eltávot engedélyez, amit úgy terveztünk, hogy egyszer 14 nap, egyszer 9 nap bontásban kéri ki. Amíg eljött ez a 2 hetes eltáv júniusban, életem egyik legnehezebb időszaka volt, mivel folyton úgy éreztem, hogy egyedül vagyok. Olyan jól esett volna néhányszor ha mellettem tudott volna lenni a nehéz pillanatokban, de sajnos nem.

Próbáltam mindig erősnek mutatni magam, mivel szegény így is rossz körülmények közt van, nem akartam én is traktálni...


Várva várva eltelt ez a fél év is, amit levelezve, telefonálással és kéthetetnte internet kávézóval töltöttünk. Mondhatnám ez volt az egyik legmeghatározóbb időszak a kapcsolatunkban. Rájöttem, hogy rossz nélküle és amint lehet ezen változtatni akarok. Ekkor hoztam meg igazából a döntést, hogy nekem Törökországban a helyem, a párom mellett.


Folyton az járt a fejemben, hogy ki szeretnék menni dolgozni, mire a párom leszerel, tudjak valamit kezdeni magammal, munkám legyen és tisztába legyek a munkavállalás ügyes-bajos dolgaival. Amint hazaértem elkezdtem nézegetni az utazási irodák honlapjait, bár akkor már jóval benne voltunk a szezonban, hátha találok valami munkát. És mit ad isten, pont találtam is egy hírdetést, hogy telepített idegenvezetőt keresnek Antalya-ba. Én kapva kaptam az alkalmon és elküldtem az önéletrajzomat, amit egy interjú követett.

Amíg vártam a visszajelzésre, megpróbáltam felkészíteni a párom, hogy lehet, hogy rövidesen Törökországba fogok dolgozni... Mondanom sem kell, hogy nem fogadta jól a hírt. Mivel én ott leszek egyedül, nélküle, nem tud rám vigyázni, aggódik, és a másik, hogy nem tud nekem segíteni.

Próbáltam elmagyarázni, hogy én egyedül szeretném csinálni, nem szeretnék senkire sem ráutalva lenni, egyedül kell vennem ezt az akadályt. Nagy puffogások árán beletörődött a döntésembe.
Szerintem erre szükség van. Sok történetről hallottam, hogy lányok bajba kerülnek egy idegen országban. Ha egy lány nincs ráutalva a párjára, egyedül is boldogul, talpraesett, önálló, tudja mit hol talál, megvannak a kellő információi akkor nem kerülhet bajba. Nem lehetséges, hogy egy férfi uralkodik rajta vagy fogságban tartja, stb... Tudjátok: A tudás hatalom!!!
Persze a törökök felettébb gondoskodóak, nem a rossz szándék vezérli őket. De engem akkor is frusztrál, ha helyettem akarnak valamit csinálni, intézni. Ha segítségre van szülségem akkor kérek, de először megpróbálok minent magamtól megoldani.
De ezek után jött még a java, amikor már kint voltam, a napi fárasztó munka után, még órákat telefonálni. Bevallom volt, hogy beszélgetés közben elaludtam, vagy elkezdtem teljesen másról beszélni mert már álmodtam. Viccesen hangzik, Kadir is nevetett először, de utánna kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Hogy én mindig fáradt vagyok, nem tudunk rendesen beszélgetni, stb... Bár én megígértem neki, hogy semmi sem fog változni köztünk, de a fáradság nagyobb úr volt. Éjjelente, mikor elkeztünk beszélni mindig felkeltem, mert ha fekve maradtam bealudtam, kicsit megmostam az arcom és így sikerült fennmaradnom. A lakótársaim tiszta hülyének néztek, nem vagyok normális, meg kikészítem magam. Meg ha nem tudja megérteni, hogy fárad vagyok és több alvásra van szükségem, akkor minek vagyunk együtt. Szóval két helyről kaptam az ívet... Szép lassan hozzászoktam a pár órás alváshoz, nem akartam, hogy érezze, hogy az alvás vagy bármi más fontosabb nekem. És "lekoptatom" ha aludni akarok. Nem ilyen alapokra építettük a kapcsolatunkat. Ő is sok mindent feladott, pihenés, alvás helyett, vagy hogy egy kicsit a katonatársaival beszélgessen, sokszor evés helyett ő azt választotta, hogy áll a telefonfülke mellett és velem beszélget. Akkor én miért ne tenném meg?
Sokszor nagyon nehéz volt, de túl vagyunk rajta. :)

2011. január 17., hétfő

Telefon

Hogyan is tudjuk tartani a kapcsolatot? Ez sem volt egyszerű. :)

Kipróbáltam elég sok mindent. De ráakadtam egy olyan programra, amivel nagyon jó áron tudok törökországi vezetékes telefont hívni. Sajnos mi csak vezetékes telefonon tudunk beszélni, mivel a katonaságban tilos mobit használni és inetnet sincs.
Itt több lehetőséget tudok nektek ajánlani.


Én web call direct nevű programot használok, amivel 0.001 euroért (olyan 3 ft) tudunk beszélni. Lehet vele mobilt is hívni és sms-t is küldeni, de az drágább.

Hát mi beszélünk minden nap olyan 1-2 órát. Szóval így nem kerül olyan sokba.

Vagy aki nem beszél annyit annak tudom ajánlani a voipwise programot (amit szintén kipróbáltam). 300 ingyen percet lehet vele beszélni 1 héten, utánna 0.25 euro/perc. Hát mi ezt a 300 percet nagyon hamar lebeszéltük, így inkább én az első variációt választottam. :)


Először kredittel fel kell tölteni az egyenleged és utánna tudsz is beszélni. (Nem bonyolult, egyszerű, praktikus és gyors is.)
De itt egy honlapcím, itt több program is fel van sorolva, magyar nyelvű, böngésszetek.


http://telefonaljsmsezzingyen.wordpress.com/



Vagy egy másik lehetőség, amit szintén használtunk. Ez azoknak, akik kint élnek és sokat telefonálnak. :)
A török Vodafone-nál van egy olyan díjcsomag, hogy 'cep özgür'. 40 kurus a hívás díja (saját hálózatba), de nincs perc limit. Csak annyi kell hozzá, hogy 24 év alatt legyen a kártya tulajdonosa. Aki elmút, az kérje meg fiatalabb ismerősét, hogy vegyen egy SIM kártyát. :))


Még egy dolog: ha magyar telefonban szeretne valaki török SIM kártyát használni. Nem működik! Először regisztráltatni kell a telefont és hozzá a vásárol török SIM kártyát. Így csak 1 telefonhoz 1 SIM kártya használható. Ezt a turisták miatt csinálta az állam, hogy megelőzze a lopásokat. Nem bonyolult, be kell menni a szolgáltatóhoz, pár adat, lefénymásolják a az útlevelet. Max 1 napot kell várni és már működik is.




2011. január 16., vasárnap

Munka

Az inerjú után 1 héttel már kint is voltam Törökországban. :)

Jó kis csapattal dolgoztam együtt, nagyon sokat tanultam, és élveztem minen percét a munkának. Sokszor nem volt könnyű, de megvolt a magam kis célja, hogy miért csinálom. Annyira boldog voltam, hogy újra Törökországban vagyok... Hál Istennek olyan kedves és segítőkész volt mindenki, hogy ilyet Magyarországon még nem tapasztaltam, sajnos. Teljesen mások az emberek, sokkal türelmesebbek, segítenek mindenféle hátsó szándék nélkül és én jobban szerettem ebben a környezetben lenni...

Feladataim közt szerepeltek:

  • reptéri transzfer
  • hotelek látogatása, infós időpontok megtartása
  • túrák szervezése, eladása
  • kirándulások lebonyolítása (ezt élveztem a legjobban)



Törökországban munkavállalási vízum és tartózkodási engedély fejében lehet dolgozni. Az elején elkezdte a cég intézni, de 2 hónap kellett hozzá. Mivel a szerződésem csak a szezonra, 4 hónapra szólt, ezért a vízumot is csak 4 hónapra kaptam meg, melyet a Budapesti Török Nagykövetség ad ki (Andrássy út). Utánna a tartózkodási engedélyt a török rendőrségen lehet beszerezni.


Fontos, hogy a munkavállalói vízum egyszeri beutazásra érvényes!!!!

  1. Munkavállalási vízum díja 101 euro, mely helyben fizetendő a nagykövetségen ( egy új változtatás volt a munkavállalási törvényben, ami miatt egyszer haza kellett utaznom. Mert személyesen kellett megjelenni a követségen)
  2. Tartózkodási engedély (Ikamet) díja 181.45 török líra volt



Nagyon sok helyre eljutottam, összes kiránduláson részt vettem, amit az utazási iroda kínál a régióban:

  • Demre, Myra, Kekova

  • Side, Manavgat

  • Antalya városnézés

  • Antalya, Kemer hajókirándulás

  • Trója és Anatólia tüze zenés, táncos előadás Aspendos-ban

  • Török est

  • Delfin show és aqua park

  • Düden Selale, Varsak







Kemény 4 hónap volt, pihenni nem sokat tudtunk a kolegákkal, hiszen minden vendég elvárja, hogy a nyaralása tökéletes legyen. :) Azt a kevés szabadidőt is amim volt telefonálással töltöttem. Így, hogy minden nap többször is tudtunk beszélni Kadirral, kezdett ő is megnyugodni, hogy jól veszem az akadályokat. Bár sokszor neheztelt, mikor 'le kellett ráznom' a munka miatt. :) De a munka az munka!


Jöttek a további gondok, hogy a páromat elkapták kétszer is, hogy mobil van nála. Az első alkalommal még megúszta, hogy a parancsnok összetörette vele a telefont, de már másodszor nem volt ekkora szerencséje. Sajnos behívatták az irodába és aláirattak vele egy papírt, hogy elkapták és megfenyegették, hogy küldik a hadbíróságra. Drágámat ez sem vetette vissza, kétszer kapták el, de még aznap délutánra már új telefonja volt. Mégpedig úgy, hogy kiszökött, átmászva a szöges dróton, hogy meg legyen oldva kapcsolattartásunk egyetlen forrása.


Nagyon izgultam miatta, eddig nem történt semmi, nem kapott idézést a hadbíróságtól. Mivel nincs már sok hátra és ezek a bírósági procedúrák hosszas lefolyásúak, úgy néz ki, hogy megússza. Insallah.....





2011. január 15., szombat

Az utolsó hónap

Alig akarom elhinni, hogy ez is eljött. Már annyira izgatott vagyok, bő 1 hónap múlva újra együtt lehetünk Kadirral. Vége lesz a katonaságnak, a sok kínnak, sok korlátnak... Végre úgy lehetünk együtt 1,5 év után, hogy nem kell aggódnunk, mikor engedik el, hogyan ér vissza időbe, utolsó pillanatban meg tudon-e venni a repjegyemet, stb... Minden olyan lesz mint azelőtt. Legalább is remélem, hogy a katonaság nem okozott nagyobb mentális problémát. :)

Elérkezett a Karácsony és sajnos külön töltöttünk, majd az Új év, ami szintén külön volt. :(
Az év utolsó napjai stresszesen teltek, mert páromon a depresszió jelei kezdtek mutatkozni, elege volt mindenből a sok pszichikai hacból, a nem megfelelő kondíció, távol a szerettektől. Mivel minden nap többször is beszélünk, így mondhatni nálam bukott ki a dolog.
Mondtam is Kadirnak, ha veszekedve töltjük az év utolsó napjait, ez azt mutatja milyen lesz a következő évünk. Akkor egy kicsit ő is elgondolkodott, hogy ez így nem jó. Én nagyon is megértem őt, rosszul viseli a katonaságot, de már nincs sok hátra.

Szilveszter estéjén jön a telefon, hogy újra elkapták, hogy mobil van nála ( már harmadjára) és ismét papírt írt róla a parancsnok bírósággal és börtönnel fenyegetve. Nem csak őt, hanem másik 4 katonát is elkaptak. Ekkor ismét pánikba estem, hogy mi lesz, de Kadir erősebb volt nálam, ismét jött a ne aggódj, minden rendben lesz. Érdekes, hogy ő kockáztatott és mégis ő tanusított nagyobb lélekjelenlétet... Majd éjfél és cseng a telefon. Látom, hogy az egyik telefonfülke száma. Kicsit szomorú hangon mondja, hogy velem szerette volna tölteni az éjféli perceket és nagyon sok csókot küldeni és elmondani mennyire szeret az utolsó napok stresszes, vitás hangulatát akarja feloldani. Mert ha csókokkal és szerelmes szavakkal töltjük az utolsó perceket, akkor a következő évünk is így fog telni. :))) Nem tudom leírni mit éreztem, még most is küzködök a könnyeimmel mikor ezt írom, mert annyira jó és felemelő volt. De akkor azt hittem, hogy majd megszakad a szívem, a távolság, hogy nem tudom megölelni, megcsókolni és csak potyogtak a könnyeim...
Megbeszéltük, amit találkozunk minden ünnepet megünneplünk egymás után. Születésnapokat, Şeker Bayram, Kurban Bayram, Karácsony, Mikulás, Szilveszter. Még egy kurban-t (áldozati állalt) is fogunk vágni a nagy örömre.

Másnap ismét nem túl jó hírrel hívott fel. Szilveszter révén még egy kicsit fenn maradt éjfél után tv-t nézni, amikor éjjel 1 óra táján belépett a parancsnok a tv szobába és mindenkit elküldött aludni, persze másnap jelenés az irodájában, mert későn már tilos tv-t nézni. Az a 10 katona, akik ott voltak, mindenki egy figyelmeztető papírral lett gazdagabb, és fenyegetés persze, hogy hadbíróság és börtön. De tv nézés miatt?? Ki hallott még ilyet??

Utánna pár nappal még egy 'balhé' kirobbant, a parancsnok megtalálta a katonaképeket, ami elvileg nem tilos. De az volt a probléma, hogy a parancsnok szerint ezek a képek azért készültek, hogy információval szolgáljon az ellenségnek, merre vannak a szolgálati helyek és hogy néz ki a katonaság területe, stb... Csak az a vicces, hogy drótkerítés van a katonaság körül, szóval bárki láthatja, hogy hol vannak ezek a pontok és, hogy néznek ki a belső területek. Szóval megint egy hülye indok, hogy papírt kelljen írni és hadbíróság és börtön... Ez az egész egy pszichikai harc, próbálja a parancsnok mindenki egyéniségét megtörni, és mutatni, hogy ő magasabb rendű és bármit megtehet a szerencsétlen katonákkal. Ezt nem könnyű elviselni, főleg hosszú hónapokon keresztül...

Az az egy szerencséje van páromnak, hogy sofőr a seregben és ha börtönbe küldik, nincs ki vezesse a teherautót... Most úgy néz ki, hogy van vagy 5 figyelmeztető papírja, és várja, hogy mi fog történni. Más katonák már 3 papírral börtönbe kerültek.
Volt akit elkaptak, hogy dönert rendelt magának és rögtön ment a börtönbe. Igen ám, mind erre nem lenne szükség, ha olyan ételt adnának, amit meg is lehet enni. Meg lenne több telefon fülke, nem csak 2-3 a több száz katonára. Elég embertelen körülmények vannak.
Nade hamarosan ennek vége, és soha többet nem kell foglalkoznunk a katonasággal. :)) Így legyen!!!!
A szabadnapokat tekintve sem az valósult meg aminek lennie kéne. Minden második hétvégén elvileg eltáv van 9-től 4-ig. Ilyen irány a netkávézó és fel sem kelünk, amíg Kadirnak vissza nem kell mennie. Utóbbi időben 1,5 hónapig nem kapott szabadnapot, mindenféle kifogást találnak ki, hogy miért nem. Ez már egymagában nehéz, de az utóbbi időben új katonák érkeztek a seregbe és megjelentek a lopások... Valamelyik nap eltünt Kadir pénztárcája, nem minta lett volna pénz benne, csak a bankkártyák, fényképek telefonszámok... Később valaki megtalálta a pénztárcát a mosdóban. Szegénykém azzal töltötte az idejét, hogy a fényképeimet tisztogatta, mivel neki ott nincs más vígasza, csak ha a képeimet nézi...
Következő, valaki ellopta a szabadnapos kiskönyvét. Így adott volt, hogy miért nem kaphat megint szabadnapot. Ekkor már majdnem 2 hónapja nem láttuk egymást. Meg merném kockáztatni, hogy valamelyik parancsnok keze van a dologban, csakhogy még több problémát okozzon. Párom leleményes volt, rögtön az irodába szaladt és kért egy új kiskönyvet, de 2 parancsnok engedélyt adott a szabadnapra 1 pedig nem. Határtalanul boldog voltam, hogy végre láthatom, de amint visszaért a seregbe rögtön jött a hideg zuhany. Már megint.... Újabb figyelmeztető papír mert elment szabadnapra holott egy parancsnok nem engedte el, az nem számít, hogy 2 igen...


A jóhír, hogy Kadir február 20 környékén fog leszerelni. Ez is milyen érdekes, hogy a leszerelés előtt 2-3 nappal mondják meg konkrétan, hogy mikor szerel le pontosan. Bár a levegőben még ott van egy 1 hetes börtön büntetés szaga... Itt a "hatalmas" nagy bűnök elkövetése után. Mondanám nevetséges, ami ott zajlik, de ez mind komoly.
Mivel a szülővárosa közelében katona, úgy beszéltük meg először meglátogatja a családját, hamár ott van és utánna jön Antalya-ba. :))))

Már én is megvettem a repjegyem, már nagyon izgatott vagyok a találkozás miatt és jobban várom, mint bármit is a világon...
Én február 27-én repülök Bécsből Sun express-t választottam. A jegyek sokkal olcsóbbak Bécsből, a másik meg Magyarországról még nincs közvetlen gép, csak Bécsből.
Hál Istennek olcsó buszjegyet is találtam Bécsbe, ami közvetlen a repér előtt tesz le. Így összesen 25.000 volt a repjegy és a buszjegy. :))
Már csak ki kell várnom a 27-ét. :))))