Üdv Mindenkinek!

Azoknak a táborába tartozom, aki nem egy hétköznapi életformát és kapcsolatot választottak. Mondhatni nem egyszerű, de újra és újra ezt választanám. Majdhogynem 2000 km van közöttünk, ami olyan távol, de mégis olyan közel van....

A sok megpróbáltatás, utazás és várakozást követően 2011 februárjában összeköltöztünk. Azóta együtt élünk, de sokkal nehezebb, mint előtte. Ez az igazi megpróbáltatás.... A két különböző kúltúra, az összeszokás, és még sorolhatnám... De a türelem és persze a kompromisszum rózsát terem, 2015-ben összeházasodtunk és egy macskával is bővült a családunk.

Az egyik ok, amiért blogot írok, hogy annyi negatív példát hall az ember, ennek ellenére mégis LÉTEZIK POZITÍV!!!!

A másik ok, hogy szeretném megismertetni veletek az én kis történetemet, segíteni azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak. Valamint bepillantást a török kultúrába, életbe, a gyönyörű helyekbe...


Oldalak

2016. január 21., csütörtök

Hasankeyf – Midyat – Mardin

Akkor jöjjön a keleti kiruccanás fénypontja, amit már nagyon vártam, Hasankeyf – Midyat – Mardin háromszög bejárása. Bár mindent nem tudtunk megnézni, az utóbbi időben történt dél-keleti háborús helyzet miatt. Voltak olyan városok, amit egyáltalán nem is ajánlottak az ott élő emberek mert nem bisztonságos.
Ezek fényében indultunk neki az útnak. Először Hasankeyfhez mentünk, ami talán a leglátványosabb volt az egész napban, annak ellenére, hogy a vár zárva volt. Mindenképen el szerettem volna jutni ide, mert Délkelet-Anatólia projekt (GAP) keretén belül víz alá fog kerülni a terület. Vannak ez ellen tiltakozó emberek, idegenvezetők, aktivisták, remélhetőleg megóvják ezt a csodás területetaz utókor számára.
Hasankeyf a Tigris folyó partján terül el, kb. 4000 barlanglakás árulkodik arról, hogy a területet már ősidők óta emberek lakják, még mai napig is él jóháhány család a romok közt. I.e. 1800-ban már lakott volt a terület, az idők folyamán római, bizánc, arab, artukída, ayyubída, mongol és végül oszmán fennhatóság alá tartozott. Az 1116-ban a Tigris-folyó felett megépült régi híd a települést a Selyem-út fontos állomásává tette, ma már csak a romjai láthatók. A híd egy részét fából építették, hogy veszély esetén bármikor el lehessen távolítani, ez az oka, hogy mára csupán a pillérek maradtak fenn.







Még mielőtt beérnék Hasankeyf romvárosába az út szélén látható a Zeynel Bey Mauzóleum. Sajons nem sok látható belőle, mert fel van álványozva és állítólag egy másik helyre akarják elszállítani, hogy megőrizzék az utókor számára. Zeynel Bey Uzun Hasan király fia volt. A mauzóleum dekorációja nagyon hasonlít Azerbajdzsáni és Türkmén építészeti stílusra. Innen már látható az Artuklu Hamam, amire csak a 2005-ös ásatások során bukkantak rá.

Tovább haladva, de immáron az út másik oldalán található Abdullah imám 12. századi dervis épülete. Egy kis mecset és temető is megfigyelhető az udvarban. Az új hídon átkelve párhuzamosan a régi maradványa is látható és már csak egy parkoló hely kell, mert innen Hasankeyf szívébe már csak gyalog lehet menni.

Egy kis bazáron keresztül vezet az út, ahol mindenféle csecse- becsét meg lehet venni, persze ezeken kívül 2 kisfiú is lecsapott ránk, hogy ők majd elkalauzolnak minket, mert itt laknak és ismerik minden egyes részét a helynek, persze egy kis apró fejében. Mondanom sem kell, hogy le sem tudtuk őket vakarni, de aranyosak voltak és nagyszerű képeket csináltak különféle fotós pontokon.
Még a bazár ponyvái alól kikukucskálva feltűnik egy dekorált minaret, ami az El-Rizk mecsethez tartozik.A minareten megtalálható kalligráf, levél és geometrikus mintázat is. Hát gyönyörű, ilyet nem minden nap lát az ember. A mecset 1409-ben épült és az udvarából csodás kilátás nyílik a Tigris folyóra és a régi híd maradványaira.













Az irány innen már csak felfelé vezet. Amint kiérünk egy kis dombtetőre, elénk tárul a Szultán Suleyman komplexum és a mellette lévő Koç mecset. Ezek területére sajnos belépni tilos így még jól is jött, hogy felülről láttunk mindet. Suleyman komplexum vagy külliye 1407-ben épült az ayyubidai király parancsára, ahová majd később el is temették. Több részből áll: mecset, mauzóleum, medresze (korán iskola) és konyha. Koç mecset 12. századi szelcsuk épület együttes. Amit az idők során többször renováltak.
Ugyan itt a domb tetőn 1-2 barlang lakás is található, néhány hely ki is van párnázva és meg lehet pihenni, valamit ujabb fotós pont. Majd lefelé indultunk. Körbejártuk a fent látottkat és lassan indultunk is tovább, hogy a többi betervezett város is beleférjen ebbe a napba.




Hasankeyftől 45 km Midyat városa, az úton több helyen olajkutak nyomai láthatóak, ahol még mindig zajlik a kitermelés és ezen kívül jó pár helyen találkoztunk bárány út torlaszokkal, vicces volt, hogy teljes egészében elfoglalták az utat. Életemben még ilyen mennyiségű birkát nem láttam, mint akkor… Midyatba való megérkezésünkor rögtön feltűnt, hogy egymás mellett milyen sok templom és mecset található és jó volt látni, hogy megférnek egymás szomszédságában. Szerettünk volna meglátogatni néhány templomot, de már a második is zárva volt. A helyiek mondták, hogy amelyik templom papja meghal és nem jött helyette új, azokat egyszerűen csak bezárják. De a távolba mutattak egy nagyobb templomot, hogy ott nagy valószínűséggel sikerrel járunk. Hát sajnos nem így történt, mert szír-ortodox temetés volt és ilyenkor turistákat nem szoktak beengedni. A hiszti határa kerülgetett, hogy ez is meghiúsul. Ekkor jött az ötlet, hogy mondjuk azt, hogy hozzátartozók vagyunk és a temetésre jöttünk, persze ezt rólam nem hitték el, mosolyogtak, hogy mikre nem vagyunk képesek. Ekkor férjem előadta, mikor látta a kétségbeesést az arcomon, hogy ez a szegény lány keresi a rokonait, akik itt éltek a környéken és minden templomot és a hozzá tartozó temetőt végigjárjuk, hátha a nevükre bukkanunk. Még meg is kérdezte a bejáratnál álló fiút, mondva a vezeték nevem, hogy nem ismeri-e ezt a család nevet. Döbbenet volt, hogy a fiú még el is gondolkodott rajta és hívott egy másikat, hogy attól is megkérdezze, mert hát segíteni akarnak szerencsétlen magyar lánynak… Nehéz volt visszatartnai a nevetésem… Így sikerült bejutnunk egy kis időre, persze a halott fényképét gombostűvel ki kellett tűzni a polónkra, hogy ne tűnjünk ki a tömegből. Kifelé menet reménykedve érdeklődtek a fiúk, hogy sikerrel jártunk-e, de sajnos nem, így tovább kell állnunk mert nem adjuk fel a kutatást… :)
Majd elmentünk egy több szintes „konuk evi”-be, ami kilátóként funkcionál. A látvány pazar volt, már csak ezért is megérte, minden ház ugyan olyan természetes világos barnás színű, a templomok, mecsetek sokasága. Sőt még egy szoba be is van rendezve, ahol láthatjuk, hogy éltek régen az emberek.













Egy cseppkő barlang és a Szent Gábriel Kolostor volt, amit szerettem volna megnézni, ami a mai napig működő szír-ortodox kolostor. De a helyiek egyáltalán nem tanácsolták, hogy arra felé vegyük az irányt. Így maradt Mardin, amiből már nem engedtem. Ha már itt vagyok akkor el is megyek oda…
Újabb 70 km következett és kicsit fagyos is volt a levegő, látszott, hogy a férjem nyugtalan és jobban pásztázza az utat, valamint egyre több páncélozott kocsival is találkoztunk. Volt egy pont, ahol meg akart fordulni, de újra elővettem a hisztis, dacos arcom (ez már egész jól megy) és lám, mentünk is tovább. Mardinba érve semmi problémás dolog nem volt tapasztalható szerencsére. Mivel már dálután 4 óra elmúlt így nem maradt sok időnk, hogy visszainduljunk Batmanba, mielőtt útzárakat vagy egyéb ilyet állítanának fel.


Ismételten nem volt szerencsém a hegy tetején lévő vár zárva volt (pár éve már így van), medresze vasárnap révén zárva, templom zárva, találtunk egy kis monostort az óváros elején de szintén zárva volt, sajnos a múzeumra nem jutott időnk, de kárpótolt a híres mardini házak látványa, egy séta az óvárosban, egy tea egy kávézó legfelső emeletéről és néhány panoráma kép...