Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2017

Szülés Törökországban

Mondhatni egy teljesen rosszullétektől, kényelmetlenségektől,  problámáktól mentes terhességen vagyok túl. Azon szerencsések közé tartoztam, aki a terhesség alatt fogytak, hasam se nagyon volt, pedig mindent ettem/ittam, de hát ilyen is van...
Minden hónapban egyszer kellett menni kontrollra, ahol UH-n is megnézték a gyerkőcöt. Amikor kiderül, hogy valaki babát vár akkor be kell jelentkezni a lakhely szerinti sağlik ocakba. Ott is nyomon követik a terhességet, valamint néhány vizsgálatot ott is el tudnak ingyenesen végezni. Én végig magán korházba jártam és hát ezért nem is jelentkeztem az illetékes védőnőnél. Viszont a szülés után már természetesen oda járunk a gyerkőccel.
12. és 16. héten vérteszt van ahol próbálják kiszűrni a genetikai rendellenességeket, majd nekem a 30. héten csináltak cukor terheléses tesztet. Egyszer voltam a védőnőnél, már nem is emlékszem miért és akkor is rám szóltak, hogy jelentkezzek be, mert be kell és kismamáknak kötelező a tetnusz injekció ıs. Persze mond…