Üdv Mindenkinek!

Azoknak a táborába tartozom, aki nem egy hétköznapi életformát és kapcsolatot választottak. Mondhatni nem egyszerű, de újra és újra ezt választanám. Majdhogynem 2000 km van közöttünk, ami olyan távol, de mégis olyan közel van....

A sok megpróbáltatás, utazás és várakozást követően 2011 februárjában összeköltöztünk. Azóta együtt élünk, de sokkal nehezebb, mint előtte. Ez az igazi megpróbáltatás.... A két különböző kúltúra, az összeszokás, és még sorolhatnám... De a türelem és persze a kompromisszum rózsát terem, 2015-ben összeházasodtunk és egy macskával is bővült a családunk.

Az egyik ok, amiért blogot írok, hogy annyi negatív példát hall az ember, ennek ellenére mégis LÉTEZIK POZITÍV!!!!

A másik ok, hogy szeretném megismertetni veletek az én kis történetemet, segíteni azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak. Valamint bepillantást a török kultúrába, életbe, a gyönyörű helyekbe...


Oldalak

2011. március 18., péntek

Az új élet

Már nagyon vártam, hogy landoljon a gép. Végre 4 hónap után láthatom a kedvesem és végre együtt tudunk lenni, hogy nem kell aggódni se a katonaság miatt, se a hazautazás miatt. Végre megkezdhetjük a kis közös életünket, annyi várakozás után.

Kicsit tartottam, hogy hogyan fogunk kijönni, aggódtam, hogy esetleg a katonaság nem-e okozott valami mentális problémát, hogy pénz szűkében hol tudunk majd lakni, a sok stressz és idegeskedés rá fogja –e nyomni a bélyegét a kapcsolatunkra???… Nem véletlenül mondják, hogy minden kezdet nehéz.

A korábban történt problémák miatt, most ideiglenesen lakunk egy helyen, ahonnan mihamarabb jó lenne elköltözni, de a pénz nagy úr. Remélem, előbb utóbb megoldódik. Nem a lehetőségek netovábbja a hely, mert tudom, hogy ideiglenes, nem tudtunk berendezkedni, bőröndből élünk. Nappal Kadirék lakásán vagyok, este visszamegyünk aludni. Sajnos a kultúra miatt, mivel nem vagyunk házasok, az ő lakásukban nem alhatunk. Vagyis alhatnánk, csak külön szobába. Ami részemről felejtős. Elvileg pár héten belül sikerül lebonyolítani, hogy eladjam a kocsim, így egy nyugodtabb, helyre tudnunk költözni. Amit bártan hívhatok OTTHONNAK. Addig is élvezzük az együtt élés ügyes bajos dolgait, a pozitív oldalait és nehézségeit.

Ahogy nézegettem a hirdetéseket egy berendezett, 2 szobás lakást már 400-500 török líráért lehet bérelni. Hála Istennek sok van a neten, már csak anyagi oldalnak kell rendeződni és lehet is költözni. Minden képen még a munka elkezdése előtt költözni akarok, mert így ezzel a kétlaki élettel, hol itt hol ott, nem megoldható a munkába járás. A másik, hogy tavaly is úgy dolgoztam, hogy előző nap este tudtam meg, hogy másnap mikor kezdek és mi lesz a feladatom.

Új dolgok láttak napvilágot, hogy ki is lophatta el az összes pénzem, és amiatt, ilyen körülményekhez kényszerülünk. Legnagyobb megdöbbenésemre és csalódásomra, olyan valaki tette ezt velem, akitől legmerészebb álmomba nem reméltem volna. Nagyon szomorú vagyok ez miatt, mondhatni lelkileg összetörtem. Kiderült, hogy ez a személy játékautómata szenvedélybeteg, és sajnos nagyon jól hazudik ebből fakadóan, még én is mindent benyeltem. Ő végignézte, hogy bömbölök, sírok napokig, hogy semmi pénzem nem maradt és nem tudom mihez kezdek. Csak az volt a fontos neki, hogy fedezve vannak szenvedélybetegségének költségei. Szépen megvárta míg eljövök Magyarországról és elkezdett költekezni. Ez a személy, mély megdöbbenésemre az édesanyám. Ahogy a mondás szól: „Anya csak egy van” teszem hozzá Hál Istennek. Nem érdemeltem volna ezt tőle, pont tőle…………………… Próbálom elfelejten és túltenni magam a dolgokon, bár átértékeltem a kapcsolatunkat.

Most az a helyzet, hogy párom dolgozik a család cégénél, reggel 7-kor összekészülődik 3 másik férfival és indul a nagy munka este 17 óráig jóesetben. Én csak 1 hónap múlva kezdek dolgozni, így ebből fakadóan én vagyok otthon és nekem kell a háztartási dolgokat intézni. Én egy elég lázadó típus vagyok, régebben is inkább többet dolgoztam csakhogy ne kelljen takarítani, főzni (mondjuk nem is tudok), és háztartási munkákat végezni. Magammal együtt 5 emberre kell főznöm most, holott eddig még magamnak sem csináltam. Nem egyszerű, igen csak ügyetlenkedem a konyhában. Páromnak már felvetettem, hogy mi lenne, ha ő maradna itthon, én meg mennék helyette dolgozni??? De csak nevetett rajta. Na, ezt bebuktam.

Netről próbálok recepteket levadászni, de csak egyszerű ételekben gondolkodom, mint rakott krumpli, lecsó, pörkölt stb. Egy másik általam kifejlesztett recept: benézek a hűtőbe, és amit találok, bedobom egy lábosba és megfőzöm. Mikor nekikészülődünk enni, szokták kérdezni, hogy mi a neve ennek az ételnek, de én csak szerényen mosolygok, hát nincs neve abból van amit találtam… Túl vagyok életem első Dönerén is. A minap a párom egész csirkét vásárolt, hogy majd én szépen feldarabolom és megsütöm. Igen ám, de még sose daraboltam csirkét. Hmmm, na sebaj, majdcsak megoldom valahogy. Hát azt a trancsírozást, amit a konyhában leműveltem, Hasfelmetsző Jack megirigyelte volna. De nem a kinézet a fontos, az íze mesés volt…
Kezdetnek nem rossz. A lényeg, hogy ízlik mindenkinek és 10 perc alatt elpusztítanak minden kaját. Sikerélmény azért megvan. Nem ártana kicsit fejleszteni a konyhai képességeimet, de sajnos herótom van a konyhától. Ebben az esetben nehéz lesz…

Nem mondom, hogy 100%-ig mindenben egyet értünk Kadirral, sőt… Próbálgatjuk egymás limitjét, tűrőképességét, hogy meddig lehet feszíteni a húrt (jó vagyok benne). Istenesen fel tudjuk egymást mérgelni. Én gyorsan elfelejtem a dolgot, de Kadir elég duzzogós típus. Általában bolhából elefánt. Én mindig pörgősen éltem az életem, ha menni kell, 5 perc alatt összekapom magam és indulhatunk is, de általában kedvesem ilyenkor még zenét hallgat, kotorászik, piszmog. Amitől kezd felmenni a pumpa. Olyan nap nem volt még, hogy ne kellett volna visszafordulni, mert otthagyott valamit, ekkor már lángol a fejem. . Ő mindig azt mondja, ha mond valamit én mindig visszakérdezek, hogy miért így miért nem amúgy, miért most miért nem máskor, ő meg ettől tud kiakadni, hogy állandóan visszakérdezek, stb. Waaaawwww az együtt élés gyönyörei. De azért boldogulunk………………….