Üdv Mindenkinek!

Azoknak a táborába tartozom, aki nem egy hétköznapi életformát és kapcsolatot választottak. Mondhatni nem egyszerű, de újra és újra ezt választanám. Majdhogynem 2000 km van közöttünk, ami olyan távol, de mégis olyan közel van....

A sok megpróbáltatás, utazás és várakozást követően 2011 februárjában összeköltöztünk. Azóta együtt élünk, de sokkal nehezebb, mint előtte. Ez az igazi megpróbáltatás.... A két különböző kúltúra, az összeszokás, és még sorolhatnám... De a türelem és persze a kompromisszum rózsát terem, 2015-ben összeházasodtunk és egy macskával is bővült a családunk.

Az egyik ok, amiért blogot írok, hogy annyi negatív példát hall az ember, ennek ellenére mégis LÉTEZIK POZITÍV!!!!

A másik ok, hogy szeretném megismertetni veletek az én kis történetemet, segíteni azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak. Valamint bepillantást a török kultúrába, életbe, a gyönyörű helyekbe...


Oldalak

2011. április 25., hétfő

Otthon édes otthon



Ahogy visszaérkeztem Antalyaba, már nagyon izgatott voltam, az új lakás miatt, a munka miatt, hogy újra együtt lehetünk Kadirral…

Ahogy leszállt a gép, mondanom sem kell 4 órás késés után, rögtön megkezdődött a munka. Szerencsére meg tudtuk oldani, hogy párom kijöjjön a reptérre, mert elég sok csomagom volt. A bőröndöket elvitte HAZA, és otthon várt, hogy végezzek a munkával.

Alig vártam, hogy lássam az új lakást, végre, ahol lehet egy kis magánélet, nem kell máshova menni aludni, nem kell figyelnem, hogy ha ülök kint van-e a derekam, vagy nincs-e lecsúszva a cipzár a kardigánomon és nyugodtan szaladgálhatok egy kis rövidnadrágban…

Nagyon jó kis központi helyen van a lakás, az óvárostól 5 perc gyalog. Itt találkozik a 2 villamos pályája, a buszok szinte minden percben járnak. A lakás a 3. emeleten van, sőt lift is van. Bár költözködésnél gyalog kellett felhozni mindent…

Belépve a lakásba egy kis előszoba van, ahol már Kadir kialakította a cipőknek a helyét, jobbra egy kis konyha található, egyenesen a nappali, balra pedig a hálószoba.

Amint beléptem rögtön feltűnt, hogy mindenhol már le vannak fektetve a szőnyegek, ablakokra függöny, asztalon terítő, kisasztalon dekoráció. Nem is gondoltam volna, hogy egy férfi ennyire odafigyel az apróbb részletekre. Én arra számítottam, hogy csak be lesz „hányva” egy-két dolog és rám vár a nagy feladat, hogy berendezzem a lakást. Kellemeset csalódtam, szinte egy kész lakás várt, ahol csak apróságok maradtak hátra.

Mivel van 3 szobánk, egyet Kadir megcsinált hálószobának, egyet használunk étkezésre vagy „tanulós szobának”, ide tettük be a könyveinket, egy kis nyugis szoba, ahol zavartalanul lehet olvasgatni, tanulni. Páromnak rengeteg angol könyve, irodalmi könyve van, és persze nekem is kell a hely a sok turisztikai anyagnak. A harmadik szoba megmaradt pakolós szobának, ami nem kell, és nem használunk, ide lettek besuvasztva…

A nappaliban van két kanapé, amit ágynak ki lehet húzni, még erre is gondolt Kadir, ha jön valaki látogatóba tudjon hol aludni. A hálónkban franciaágy és pakolós szekrény, bár a szekrény 90%-át az én ruháim birtokolják. Tehát megvan minden, amire szükségünk van, kis apróságok hiányoznak még, meg néhány dekorációs elem, hogy még otthonosabban nézzen ki a mi kis otthonunk.


2011. április 14., csütörtök

Lakáskeresés

Furcsa volt hozzászokni a háztartásbeli dolgokhoz, mire megbarátkoztam vele, addigra minden újra változik, hiszen lassan kezdek dolgozni... Teszem hozzá már épp ideje.
Az utóbbi időben szinte minden időnk a lakáskereséssel telt, ami nem könnyű, határozottan nehéz. A legtöbb török gyanakvó, nem szivesen adja ki a lakását, bár hirdetnek mindenhol.
Először próbáltunk ügynökség 'Emlak' által lakást keresni, de voltunk vagy 30 helyen, de nem találtunk olyat, amilyet gondoltunk vagy rossz helyen volt, vagy drága volt vagy hatalmas nagy. Hozzáteszem 1+1 vagy 2+1 -es lakás az olyan ritka mint a fehér holló, alaphangon a lakások 100 m²-nél kezdődnek. Kiderült, hogy a kedves ügynökség is minimum 500 lira közvetitői dijat kér. Mivel nem dúskálunk a pénzben, úgy döntöttünk, hogy magunknak megkeressük a mi kis ideális lakásunkat. És majd a tulajtól (sahibinden) kibéreljük.
Ekkor kezdődtek a megpróbáltatások... Párszor kinyilt a bicska a zsebemben, ahogy hozzáállnak a lakástulajok az emberhez.
Utólag már mosolygok rajta, de volt nap mikor már eret akartam vágni.

Én úgy gondoltam (naivan), odamegyünk, ha tetszik a lakás akkor megállapodunk a pénzben, megirjuk a szerződést és utána mindenki megy a saját útjára. De Törökországban nem igy működik.
Itt a pénz az utolsó dolog, amivel foglalkoznak, a legfontosabb az volt mindenkinek, hogy honnan jöttünk, mit dolgozunk és házasok vagyunk-e.

Ha telefonon érdeklődtünk akkor először megkérdeztük volna, hogy hány szoba van, mennyibe kerül, de addig nem is válaszoltak, mig meg nem modjuk, hogy össze vagyunk-e házasodva mert az fontos, mit dolgozunk, milyen garanciát tudunk adni, stb... A 20. ilyen esetnél, Kadir lángolt már az idegességtől és kezdett kibújni belőle az 'ördög'. Mondja a tulajnak, válaszoljon már, hogy mekkora az a rohadt lakás és mennyibe kerül, ha megfelel nekünk akkor jöhetnek a kérdések. De mintha meg sem hallotta volna és folytatódott a kérdéssorozat, erre párom lecsapta a telefont, és fél órát mérgelődött.
A sikeresebb lakáskeresés miatt már azt hazudtuk, hogy házasok vagyunk, de mindenki kérte a házassági papirokat. Pech....
Volt akinek az volt a baja, hogy Kadir Batman-ból származik, valakinek, hogy én vagyok külföldi, valakinek az, hogy nem akarunk 1 évre szerződést al
áirni... Szóval mindig találtak valami kifogást. 1 hónap ezzel telt el, kudarccal és stresszel.
Ami tényleg kicsapta a bisztositékot, Lara-n találtunk egy helyes kis lakást, 2x voltunk ott, mindkétszer megvárattak minket, legalább 1,5 órát. De lenyeltük a békát. És annyit variáltak, amitől már nekem a második alkalommal el is ment a kedvem, de párom mindenképpen lakást akart szerezni ennyi csalódás után. Elmondtuk, hogy milyen szituban vagyunk, hogy nem vagyunk házasok, és szóljon vissza, ha megfelel a mi szitunk. Kadir nem bérelheti ki ezt a lakást mert nem házas (Bekar), és bekar-oknak nem adn
ak ki lakást. Akkor a következő verzió volt, hogy én mint egyedülálló külföldi szeretném kivenni a lakást. Igy visszaszóltak, hogy rendben vigyük a pénzt. De ekkor jött a hideg zuhany. Közölték, hogy a számlákat a nevemre kell vennem, viszont mivel turistaként vagyok ott ez nem lehetséges, ezért van itt Kadir, hogy majd ő ezt megteszi és vállalja a felelősséget. De a tulaj egy idióta volt, erősködött, hogy csak ikamet ellenében adja ki a lakást, amim még nincs, de meglesz, ha elkezdek melózni. De a pasi elvárta volna, hogy a főnököm személyesen menyjen el hozzá és adja irásba, hogy felelősséget vállal értem, ami lehetetlen. Még én sem találkoztam a nagyfőnökkel, neki 1000 más gondja baja van. Párom megkérdezte ettől a pasitól ha az ő alkalmazottja keres albérletet és forditott a helyzet ő elmenne-e személyesen, és vállalná-e a felelősséget, természetesen nemet mondott. De tőlem ezt elvárja. Hozzáteszem ez a pasi egy hotel tulajdonosa is és 16 lakása van amiket kiad. De a vége az lett az egésznek, hogy ő fenyegetett meg, hogy örüljek ha nem jelent fel a rendörsé
gen, hogy turistaként, ikamet nélkül (amivel persze semmi baj és nem törvénybe ütköző) akarok lakást bérelni, és az igy nem működik. Ekkor szépen felálltunk és köszönés nélkül eljöttünk, ez már sok volt.
Olyan volt az egész, minta valami milliós üzletet kötnénk, annyi minden garanciát kér, pedig csak egy nyomorult lakást akartunk, hogy nyugodtan tudjunk élni. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

Ekkor már nagyon szomorú voltam, hogy mindenhonnan elutasitanak benünket, mintha valami leprások lennénk. Én, ha ki szeretném adni a lakásom, az a lényeg, hogy rendesen fizessenek az ott lakók. De itt, a mi esetünkben ez volt a legutolsó dolog.

Már nagyon ideges és stresszes voltam, mivel kiderült, hogy a vizum intézése miatt 12-én Magyarországra kell utaznom, és mikor visszajövök rögtön már dolgozok is. Viszont lakás meg nincs. Meg ha véletlenül találunk is, azt még be kell rendezni meg kitakaritani... Szóval nagyon fogy az idő és mindenhonnan csak a negativ visszajelzés jött.
Ekkor jött az áttörés. Párom egyik ismerősének az apja árulta a lakásukat, de jó pár hónapja üresen áll és vevő meg nincs. Ez volt a szerencsénk, mivel ismerik a páromat, tudják, hogy normális, nem lesz lelakava a lakás, nem gond,hogy nem vagyunk házasok és hogy én külföldi vagyok. És mivel úgy is el szeretnék adni, az sem baj, hogy csak 7 hónapot fogunk ott lenni. Halllllelujjjaaaa.

Hát nem egy kicsi lakás. 3+1 szoba, 2 erkély, stb Kaleici-ben van, nem messze a tengertől, és még baráti alapon jó árban is kaptuk meg... Marha nagy kettőnknek, de a lényeg, hogy van OTTHONUNK!!!!!!!
Mivel ez 11-én volt, másnap mentem Magyarországra, mindent Kadirnak kellett megcsinálni. Megvenni a bútorokat, mosógépet, szekrényt, ülő garnitúrát, függöny, szőnyeg, stb. Amitől tartok is mert jobb szeretem ezt én is látni és intézni. Párom nagy boldogsággal közölte, hogy kész az otthonunk, berendezte és várja, hogy visszaérjek, mert egy szép, berendezett lakással akar meglepni.
Kiváncsian várom, pár nap múlva kiderül.....