Üdv Mindenkinek!

Azoknak a táborába tartozom, aki nem egy hétköznapi életformát és kapcsolatot választottak. Mondhatni nem egyszerű, de újra és újra ezt választanám. Majdhogynem 2000 km van közöttünk, ami olyan távol, de mégis olyan közel van....

A sok megpróbáltatás, utazás és várakozást követően 2011 februárjában összeköltöztünk. Azóta együtt élünk, de sokkal nehezebb, mint előtte. Ez az igazi megpróbáltatás.... A két különböző kúltúra, az összeszokás, és még sorolhatnám... De a türelem és persze a kompromisszum rózsát terem, 2015-ben összeházasodtunk és egy macskával is bővült a családunk.

Az egyik ok, amiért blogot írok, hogy annyi negatív példát hall az ember, ennek ellenére mégis LÉTEZIK POZITÍV!!!!

A másik ok, hogy szeretném megismertetni veletek az én kis történetemet, segíteni azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak. Valamint bepillantást a török kultúrába, életbe, a gyönyörű helyekbe...


Oldalak

2011. október 25., kedd

Egy kis hangulatjelentés


Hát ezek a vendégek csak nem akarnak elfogyni… A gépek, amik jönnek, még mindig tele vannak és az utolsó nagy hajtás az őszi szünet idejére esik.

Két kollegám már nem dolgozik, négyen maradtunk. Lett egy kis búcsú buli szervezve kettőjük tiszteletére, ami nagyon jóra sikeredett. Jó volt összeülni, iszogatni, borozgatni egy kicsit csak ennek az lett a vége, hogy itthon volt egy kis összezörrenés. Párom nem vette olyan jól, hogy késő este, kicsit illuminált állapotban tértem haza. Volt is egy kis mosolyszünet, amiből ismételten kezdünk kilábalni. Nem tudom meddig fog ez még menni. Sok még mindig a veszekedés. Amikor az ember pont azt érzi, hogy sínen van a kapcsolata, mindig akkor robban a bomba. De ez már csak így van…


Az én részemről is volt egy robbanás. Na, megtudtam mire is jók még a tűzoltók. Az egyik esti sétánk alkalmával párom ügyesen bent felejtette a kulcsot a zárba. Ez még nem is lett volna probléma, ha nem belülről lett volna. Persze ez csak akkor derült ki mikor hazaértünk a bevásárolt nagy adag fagyival és nem tudtunk bemenni. Ment a dilemma, hogy törjük be az ajtót? Vagy másszunk át a szomszéd erkélyéről? (Ami persze távol van). Feszegesük hátha kinyílik? Amikor 1 óra próbálkozás után még mindig ugyan ott tartottunk, jött egy pasas, aki elmondta, hogy ő is így járt és a tűzoltókat kell kihívni, 110 a számuk.
25 perc várakozás után egy nagy tűzoltó autó, természetesen szirénázva megérkezett.
És egyre több ember tódult az utcára, hogy itt valami van… Én nem tudtam hova rejtsem el magam, olyan ciki volt a sztori. A kedves tűzoltók felemelték a kis liftjüket a 3. emeletre és már meg is volt oldva a szitu, az emberek meg lassan elkullogtak, hogy itt nem is történt semmi komoly… Mérges voltam Kadirra, hogy felelőtlenül a zárba hagyta a kulcsot és ráadásul a doboz fagyi is megolvadt, ki kellett dobni. De éljenek a tűzoltók. :)

Még egy kis stressz, hogy a párom öccse szeptemberben bevonult katonának, csak az az egy bökkenő van, hogy megszökött. Hát nem tudom mi lesz belőle, lecsukják, vagy én nem is merek belegondolni. Ez nem vicc, itt komolyan veszik az ilyeneket. Lehet, hogy a napokban történtek miatt (megöltek 24 katonát keleten) ez is közrejátszott a szökésben. Hamarosan kiderül. Azóta is felvonulások és tüntetések vannak városszerte…

A végére egy kis érdekesség. A minap a piacon találtam egy érdekességet. A természet egyik csoda krumplija. Nem is mondok többet, a fénykép magáért beszél.

2011. október 12., szerda

Visszatérés


Hát újra itt vagyok, hosszú ideje nem jelentkeztem, de ez a szezon annyira nehéz és hosszú, hogy nem volt energiám szerkesztgetni.

Bár a szezonnak még mindig nincs vége, a járatok lecsökkentek heti 3 gépre. 1 hónap van hátra és vége…

Egyik felem nagyon várja a végét, a másik nem. A munka stresszben és idegeskedésben nem volt mentes, viszont 4,5 hónapig nem lesz mit csinálni.


Sok minden történt ebben a fél évben, jó is, rossz is. A nagyfokú megterhelés, szinte szabadnap nélküli munkanapok, a stressz igencsak rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Mivel nemrég élünk csak együtt alapból is fel volt adva a lecke, erre még jött a sok idegeskedés és sajnos egyikünk sem tudta levezetni a feszültséget, csak egymáson. Ami sose vezet jóra. Elég volt, ha a másik csak rosszul állt a szeme, vagy nem úgy szóltunk egymáshoz és robbant is a bomba. A történelem ismétli egymást, elég sokszor volt török magyar háború köztünk… Sajnos egy fáradalmas nap után még egymás energiáját jobban elszívtuk. És szép lassan mindketten kikészültünk mentálisan. 2 hete jött el a csúcspont, volt egy nagy veszekedésünk, aminek majdnem szakítás lett a vége. De a végén mégis sikerült mindent megbeszélni.
A sors úgy hozta, hogy megismerkedtem egy médiummal és kérdeztem a jövőmmel kapcsolatban. Nekem jókat mondott, de a páromnak sajnos nem. És nem jósolt közös jövőt. Sok mindenbe beletrafált, de lapjában véve nem hiszek az ilyesmibe. Szerintem magunk alakítjuk sorsunkat és nincs előre megírva. Én ezen hamar túltettem magam, de Kadir nem. Bár mennyire is hülyeségnek tartja, és nem hisz benne. Rá sokkal nagyobb hatással voltak a mondottak, mint rám. Majd az idő eldönti, hogy mi lesz.
Szóval ez már tényleg kivágta a biztosítékot és csak további veszekedéseket hozott. Végül is ebben a kapcsolatban, mint hogy kiderült én sokkal érettebben gondolkodom, leültünk sírások közepette átbeszéltük a dolgokat, voltak, amiket fájdalmas volt kimondani, de ki kellett. Próbálunk mindketten türelmesebbek lenni egymással, és nagyobb toleranciával bírni. Nagyon nehéz, de úgy látszik átlendültünk ezen a nagy hullámvölgyön. Egyikünk sem szeret engedni, de néha kell, mert ha csak a saját igazunkat követjük az utunk soha nem találkozna. Egyrészt ezek a problémák a kultúrából fakadnak, a párom előtt nincs élő példa, hogy is mennek ezek a dolgok. Nála a családban minden nő otthon van és háztartásbeli. Apukája nagyon sokat távolt van, jó ha évi 3-4x hazalátogat egy kis időre. Na, ilyen kapcsolatot én nem akarok. Ezt meg nekem kell megértenem, ha nincs tapasztalata, mert persze én vagyok az első lány, akivel együtt él és a szüleitől sem látott semmi ilyesmit nekem kell megmutatnom mindent ezzel kapcsolatban. Rettentő nehéz… Ő mondta, hogy nem akar török lányt, meg aki otthon van, viszont nem volt arra felkészülve, hogy ez mivel jár. Mivel jár, ha nem ő a kenyérkereső, ha nem ő a családfenntartó, ha nem várja otthon senki étellel, és takarítani is többször kell, ha mindig később érek haza, mint ő, ha külön elképzeléseim vannak.
Tudja ő is, hogy nem egy egyszerű eset a miénk, de gyűrjük egymást, próbálunk mindenen átlendülni. De megoldódni látszanak a dolgaink. Különben is szezon után teljesen más színben fogunk látni majd mindent. Megszűnik a folyamatos terhelés és egy kicsit nyugisabb lesz az életünk… De erről majd később beszámolok.


Egyetem: hát megint jött egy svédcsavar. Sajnos idén sem tudta a párom elkezdeni az iskolát. Írtam, hogy 2 évvel ezelőtt felvételizett a Konyai Selcuk egyetemre, ahova fel is vették. Mivel nem közvetlen a középiskola után ment egyetemre, az iskola elküldte katonának. 15 hónap ugrott. Szeptember 26-án kezdődött volna az iskola. Itthon szépen összecsomagolt, hogy költözik Konyába, amíg én dolgozok, ő keres lakást. Újabb nehézségek. Na, ott lakást találni még nehezebb, mint Antalyaba. Sokkal drágább is és sokkal zárkózottabbak az emberek. Itt kezdődött a probléma. Utána, az első napon közölték vele, hogy törvényváltozás volt és áttették normál képzésre. Úgy járt volna iskolába, hogy az első évben csak németet tanul és aztán kezdte volna meg az alapképzést. Viszont, hogy az említett törvényváltozás miatt, aki nem kezdte el tavaly az egyetemet, őket automatikusan áttették normál képzésre, nyelv nélkül. Csak ezzel az a baj, hogy Kadir soha nem tanult németül, érdekes lett volna business némettel indítani, szóval garantált a bukás… Mondta párom, hogy nem tudta tavaly elkezdeni, mert hát az iskola küldte el katonának és erre csak a vállukat húzták hát ez a törvény most és ez van.
Így úgy döntöttünk, hogy maradunk Antalyaba, itt nyelviskolába jár, amit már el is kezdett. 1 év alatt felfejleszti magát amennyire csak tudja utána már lehet kezdeni ezt a francos iskolát. Hát így legyen.


Család otthon megvan. Szokás szerint anyukámmal vannak problémák. Kirúgták a munkahelyéről a szenvedély betegsége már ideáig fajult. A sok hazudozás meg a hiányos kasszát megunták a munkáltatói és útjára bocsájtották. Érdekes módon a médium mondta, hogy van egy pszichés beteg a családomban, aki ha nem kezelteti magát, akkor soha nem gyógyul meg, csak rosszabb lesz… 8. hónapja, amióta kiköltöztem mindösszesen 3x hívott fel telefonon. Mindenki mással hetente vagy kéthetente beszéltem. Erről ennyit…


Végezetül maradtunk abban a lakásban, ahol eddig éltünk. Kicsit kezdenek realizálódni a dolgok, pihenésre és nyugalomra van szükségem és utána minden mehet a megszokott kerékvágásban. Kadirral azon vagyunk, hogy boldogok legyünk és a kapcsolatunk újra kiegyensúlyozott legyen. Ami már elkezdett pozitív irányba változni a sok probléma után… Hamarosan folyt. köv. És addig is néhány kép ízelítőnek .