Üdv Mindenkinek!

Azoknak a táborába tartozom, aki nem egy hétköznapi életformát és kapcsolatot választottak. Mondhatni nem egyszerű, de újra és újra ezt választanám. Majdhogynem 2000 km van közöttünk, ami olyan távol, de mégis olyan közel van....

A sok megpróbáltatás, utazás és várakozást követően 2011 februárjában összeköltöztünk. Azóta együtt élünk, de sokkal nehezebb, mint előtte. Ez az igazi megpróbáltatás.... A két különböző kúltúra, az összeszokás, és még sorolhatnám... De a türelem és persze a kompromisszum rózsát terem, 2015-ben összeházasodtunk és egy macskával is bővült a családunk.

Az egyik ok, amiért blogot írok, hogy annyi negatív példát hall az ember, ennek ellenére mégis LÉTEZIK POZITÍV!!!!

A másik ok, hogy szeretném megismertetni veletek az én kis történetemet, segíteni azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak. Valamint bepillantást a török kultúrába, életbe, a gyönyörű helyekbe...


Oldalak

2014. január 16., csütörtök

Nyáron bővültünk


Még júliusban történt, hogy egy cica nyaralni jött hozzánk és nálunk ragadt… Akkor volt kb. 2 hónapos és a barátnőm kis, picike, utcáról összeszedett macskája volt. A syokásos történet, a cica beteg volt és barátnőm megsajnálta és hazavitte... Volt egy másik kiscica is, de ő másnapra meghalt. Majd cseperedett a cicus, mindaddig rendben mentek a doglok amíg barátnőmnek 3 hétre Magyarországra kellett mennie. Persze, csak mi legyen a macskával? Természetesen elvállatam és én lettem a felvigyázó. Minden remekül ment és megszerettük a kis csöppséget. Párom kérdezgette, mielőtt közeledett a nap, hogy barátnőm visszajön, így a kiscica is visszamegy , hogy mi lenne, ha maradna, mert ő már úgy megszerette. Persze a cica is kényelmesen berendezkedett már, sőt túlságosan is otthon érezte magát. Bitorolta az ágyat, párnát, kanapét és minden kényelmes helyet...








Mikor találkoztunk a barátnőmmel, kiderült, hogy a visszaköltözés nem fog bekövetkezni, mert kisbabát vár, így nem tudja visszavenni magához a macskát. Természetesen ellenvetés nem volt, így bővültünk. J


Nekem Magyarországon is volt macskám, sőt az életemben mindig volt valamilyen háziállat a közelemben, így én nagyon örültem. Arra voltam kíváncsi, párom hogy fogja viselni a megpróbáltatásokat, de meglepően könnyen vett minden „akadályt”. Mármint például sok török férfi nem játszik így a gyerekével vagy nem takarítja, eteti a saját vérét így…   



Idővel rájöttünk, hogy egy cica bőrbe bújt kutyát nevelgetünk. Szeret fürdeni, pedig egy fél perzsa macsekról van szó. Ha valaki elkezdi simogatni, akkor nem a dörgölődzés az első dolog, amit csinál, hanem elkezd nyalogatni. A játék vele nagyon vicces, akár labda, plüss figura, cipőfűző (ez utóbbi a kedvence) bát miről legyen szó, ha eldobom, ő azonnal ugrik és visszahozza.