Üdv Mindenkinek!

Azoknak a táborába tartozom, aki nem egy hétköznapi életformát és kapcsolatot választottak. Mondhatni nem egyszerű, de újra és újra ezt választanám. Majdhogynem 2000 km van közöttünk, ami olyan távol, de mégis olyan közel van....

A sok megpróbáltatás, utazás és várakozást követően 2011 februárjában összeköltöztünk. Azóta együtt élünk, de sokkal nehezebb, mint előtte. Ez az igazi megpróbáltatás.... A két különböző kúltúra, az összeszokás, és még sorolhatnám... De a türelem és persze a kompromisszum rózsát terem, 2015-ben összeházasodtunk és egy macskával is bővült a családunk.

Az egyik ok, amiért blogot írok, hogy annyi negatív példát hall az ember, ennek ellenére mégis LÉTEZIK POZITÍV!!!!

A másik ok, hogy szeretném megismertetni veletek az én kis történetemet, segíteni azoknak a lányoknak, akik hasonló cipőben járnak. Valamint bepillantást a török kultúrába, életbe, a gyönyörű helyekbe...


Oldalak

2011. február 10., csütörtök

Az utolsó 10 nap

Talán ezek az utosó napok a legnehezebbek, sajnos olyan dolgok történtek, ami beárnyékolja az újratalálkozásunkat. De a remény hal meg utoljára. Hiszem, hogy a sok rossz után már igazán ránk talál a szerencse és véget ér ez a rossz széria...



Hol is kezdjem. A katonaságban folytatódnak a szivatások és olyan nyomás alatt vannak azok a szerencsétlen katonák, amit ép ésszel nehéz elviselni.

Volt egy katona, akinek 3 napja lett volna hátra, de mondhatni a sok szivatástól becsavarodott. Igaz többször volt már orvosnál, mert megvoltak az előjelek. De az utosó 3 napban elszabadult a pokol. Éjjel betörte az ablakot, amit néhány, magát fontosnak érező besúgó katona beárult a parancsnoknak, így másnap ennek a katonának jelenése volt az irodában. Ahol folytatódott a nyomás. A vége az lett, hogy megütötte a parancsnokát és akik ezt látták odaszaladtak és elkezdték ütni ezt a szerencsétlen eszevesztett katonát. Már önmagában ez is furcsa volt, hogy a többi katona, akik utálják a katonaságot és a parancsnokukat is, egy emberként rohantak, hogy megvédjék ez a parancsnokot, aki mindenkivel szemétül bánik. Talán remélve az ez utáni jobb bánásmódot. Nem tudom megéri-e?????????????

A szitu úgy nézett ki, hogy 50 katona vert 1 szerencsétlent. Ekkor futott oda Kadir, hogy elvigye ezt a megbomlott elmélyű katonát az orvosi szobába, némi nyugtatót kérni.

E helyett a parancsnok megtiltotta, hogy benyugtatózzák és visszaküldte az udvarra a többi feldühödött katona közé, hogy tovább üssék, majd börtön. A vége az lett, hogy az utolsó 3 napot ez a katona börtönbe töltötte, a hazatérése után folytatódik az ügy a bíróságon.

Továbbá a párom is felelősségre lett vonva, hogyan merészel segíteni ennek a szerencsétlennek, mert ezért is büntetés jár. És ez olyan, mintha az ellenségnek segítene. Pfff még egy hülye indok és kifogás....



Ezek után már nagyon érett a börtön, a sorozatos mondva csinált ürügyek miatt, ami a mai napig nem fér a fejembe. Hogy lehet ennyi kétszínű, érdek ember, hogy a saját bajtársuk ellen fordulnak. Ezek után elhiszem, hogy ép ésszel nehéz végigcsinálni mindezt. Talán a parancsnokok így próbálják elűzni az unalmat. Nem tudom. De nem véletlen, hogy többször megtörtént már, hogy amikor a parancsnokok nyaralni mennek egy nagy veréssel végződött az egész. A falakon túl nincs akkora hatalmuk és vannak olyan megalázott katonák, akik nem felejtenek és revansra várnak....



Mai nap párom is elment orvoshoz, bár neki nincsenek panaszai, de a bisztos menekülés a börtön elől ez az egy esély maradt. A katona orvos beutalta a korházba vizsgálatokta, de onnan visszaküldték a seregbe gyógyszerekkel. Hát csak a remény marad, hogy az utolsó 10 nap stressz és börtön mentesen fog eltelni.





Ami még űbereli és tetőzi a dolgot, hogy én is olyan gödörbe kerültem, amire életemben nem számítottam. Valaki illetéktelen ismeretlen szándékból az összes spórolt pénzemet ellopta az otthonomból, amiből a terveimet szerettem volna kivitelezni. A rendőrség nyomoz, de kötve hiszem, hogy kiderül ki volt a tettes. Az ilyennek soha nincs gazdája... Őszintén szólva 3 napig csak bömböltem, mert nemcsak a törökországi új életem került veszélybe, de amíg itthon vagyok, az itteni megélhetésem is. Szóval, aki ilyenre képes, annak száradjon le a keze, de Isten nem bottal ver és remélem méltón megbünteti a tettest.

A nagy gondolkodások közepette, hogy mihez is kezdjek, a sok problémája ellenére, Kadir tartotta/tartja bennem a lelket. Hát nem egy hálás szerep, sokszor letargiába zuhanok, próbálom megoldani a gondjaimat. Minden erőmmel ezen vagyok. Már teljesen kiábrándultam ebből az országból és az ittlétből. Tudom máshol sincs kolbászból a kerítés, de ez durva, ami itt megy és ami, velem megtörtént.

Még az a jó, hogy már megvolt a repülő és a buszjegyem. Ami bisztos, hogy 27-én elmegyek innen és remélem minél tovább távol maradhatok ettől a fertőtől, ami itt van. Még nem tudom, hogyan tovább, de hiszem ezt is megoldom/megoldjuk valahogy...