Magyar vs. Török kultúra

Nemrégiben volt egy olyan kijelentésem, hogy itt Antalyaban próbálok/unk annyira európaiasan élni, amennyire csak lehet. Ez hagy némi kifejteni valót maga után.

6 év törökországi tartózkodásom során, volt szerencsém megismerkedni a török kultúra apraja nagyjával. Nyilván ebben voltak tetszetős és számomra kevésbé elfogadható dolgok is. De ez pro és kontra, mert ugyan úgy a férjem számára is voltak érdekes dolgok a magyar kultúrában. A következőkben leírtak a saját életemből vett példák, tapasztalatok, történetek, a saját szemszögemből megélt pillanatok lesznek. Tehát senki ne vegye készpénznek, hogy ez minden családban így megy, viszont mi magunk vagyunk felelősek, hogy mint engedünk be és engedünk meg a saját kapcsolatunkba.

Számomra az „európaiasan élni” az élni és élni hagyni elvet jelenteni, amit itt Törökországban elég nehéz betartani, mert a legtöbben kötelességüknek érzik, hogy beleszóljanak más életébe és próbáljanak más kultúrából érkezett embereket a saját meggyőződésük irányába tolni. Nálunk az első időkben kérdést képzett a vallás, hogy miért nem akarok muszlim lenni. Persze nem erőltettek semmit csak kérdezgették. Elsőkben a válaszom az volt, ha X éven keresztül más szellemben neveltek egy csettintésre nem fogok megváltozni, nem fogok máshoz imádkozni, nem tudom elhagyni a saját Istenemet. Nagyban bólogattak és erre még tetőztem a témát, hogy ők miért nem szeretnének keresztények lenni??? Ezzel fel is lett az „i”-re a pont téve… Nyilván ehhez az is kell, hogy a család nyitott legyen és elfogadó. Pedig a férjem és családja keletről származik és vallásosak is, de inkább érdeklődnek, hogy rendben, te más kultúrából jössz és a vallásod is más, akkor mesélj, hogy milyen nálatok. Pedig felfoghatták volna úgy is, hogy úr isten itt egy yabanci, aki szabad szellemű, nagyszájú, megmondja a véleményét, dolgozik is és együtt él a leendőbelijével és esze ágában sincs rögtön házasságot kötni. Sok muszlim család számára ez maga a pokol. J

Természetesen megvívjuk a mai napig a kis vitáinkat, a különböző kultúra, más neveltetés, más nézőpont mindig is egy sarkalatos pont lesz a kapcsolatunkban. De tudni kell elfogadni a másik véleményét, mert az nem biztos, hogy rossz csak másképp látjuk ugyan azt a dolgot. Próbálunk kompromisszumokat kötni, ami elengedhetetlen.

Én ragaszkodom sok esetben a magyar és már megszokott dolgokhoz. Nálunk a hűtőben mindig van bacon, kolbász, sonka, disznósajt és persze pálinka. Férjem nem eszik disznóhúst, de tiszteli és elfogadja, hogy én imádom és nekem hiányzik. Persze a pálinkát ő sem veti meg. De ha valamilyen vallásos családtagja érkezik látogatóba, akkor azért megkér, hogy dugjam el valahova az üveget. J

Ő nem ül le egy jó pálinkát inni az apukájával, mert nem illik. Az én családomban nincsenek ilyen illik nem illik dolog ha pálinkáról van szó, mi már ittunk együtt egy kupicával.

A család nagy örömére, amikor 5 év után összeházasodunk jött a nagy kérdés, hogy milyen lagzi lesz, meg hol és hogyan? Hogy mindenkinek meg legyen az akarata, így 2 lagzit csaptunk. Egyet Antalyaban, ami úgy volt, ahogy én szerettem volna: szüleimmel, a magyar barátaimmal, magyar zenével, pálinkával, trikolorral a derekamon… A keleti lagzi meg hagyományosan úgy volt, ahogy a férjem szerette volna: kına geçesi, hennázás, állat vágás, halay kifulladásig… Így mindenkinek meg volt, amit szeretett volna és meg lett felelve a család elvárásának is.

Keleti tartózkodásom során a nőrokonok minden képen rá akartak beszélni, hogy válasszak egy szép török nevet magamnak, mert itt ez a szokás. Sajnos csalódást kellett okoznom, amilyen néven megszülettem én úgy is fogok meghalni. X év után sajnos nem fogok a Fatma vagy nem is tudom milyen névre hallgatni, az agyam tiltakozik ellene. Sajnos ilyen csökönyös vagyok és ezt nehezen értem meg, ha valaki a vallása mellett a nevét is lecseréli. De ez mindenkinek a saját meggyőződése és szíve joga, lehet néhányan azért is váltanak, hogy a család akkor majd jobban elfogadja és hamarabb befogadja őket. De nekem az a véleményem, hogy fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok, és azért szeressenek és tiszteljenek, aki vagyok, és nem azért akivé változtatni akarnak.

Ünnepeknél mi ünnepeljük mind a karácsonyt és mind a Ramadant is. Nekem ez fontos, és ha majd egyszer gyerkőcünk lesz, mindenképen úgy akarom nevelni, hogy ismerje mindkét kultúrát. Én karácsonykor mindig Magyarországon vagyok a családdal, de még újév előtt vissza szoktam jönni Antalyaba és ez leírhatatlan érzés, amikor megérkezve a férjem már a feldíszített karácsonyfával vár. Égők bekapcsolva, fa alatt az ajándékkal, úgy ahogy kell. J

Persze részemről is néhány esetben változtatásokat kívánt a kapcsolatunk, például a kirívó, kivágott ruhák mellőzése. A férjem szereti, ha hamarabb hazaérek, mint ő, bárhol is vagyok, keresztbe tett lábbal ne üljek idősebbek körében, legyen meleg étel az asztalon. J Éjszakai bulikat, kimaradozásokat nem kultiválja. Néhányszor előjön a szeparációs probléma, hogy ha megy valahova és csak férfiak vannak, akkor engem nem visz magával. Persze erre meg van a jó magyarázat, de ettől és még falra mászok. Idegrohamot kap, ha nem veszem fel a telefont és ilyenkor addig hív, amíg fel nem veszem. Így lehet 77 nem fogadott hívást és egy nagy veszekedést produkálni. J

Itt a vallásos családok nem tartanak állatot lakásban, mert tisztátalan és sok török fél is az állatoktól nagy megdöbbenésemre. Nekünk már családtagot képez egy utcáról befogadott cica már 3 éve. Csak a félelemre kitérve múltkor vizet rendeltünk és azt az ajtóig fel is hozzák. Egy fiatal fiú jött és amikor kinyitottam az ajtót persze a macska is odaszaladt, a fiú úgy megijedt tőle, hogy a szembe szomszéd ajtajáig ugrott. A visszajárót is csak kikapta a kezemből és elfutott… J

Ez konkrétan a férjem részéről nincs kimondva hogy európaiasan élünk. Bennem is ez akkor fogalmazodott meg így, mikor keleten voltunk. Láttam, hogy ott, hogy élnek a családok és mi hogyan élünk. Mi csak ketten vagyunk és a macska senki más rokon, testvér, nagybácsi. Én nem szivesen lakok együtt senki mással. Én nem ülök össze a család nőtagjaival. Bár ök sem erőltetik, mert tudják, hogy dolgozok. Ha mégis meglátogatnak, inkább kostolják meg a kotyogós kávét mint teát. Nálunk nincs az az esig itt ülök vendégeskedek. Jaj csak úgy betoppanok bejelentkezés nélkül. Szóval tiszteletben tartják, hogy más vagyok. 
Sok a negatív példa is. Szerintem egy lánynak nem kell feladnia önmagát. Mert az a fiú, azért szeretett bele, aki volt. Akkor mit ér az egész ha utánna az az elvárás hogy megváltozzon??? Ha engem valami negativ kritika ér a férjem részéről, mert persze ilyen is van én mindig ezt hozom fel neki, hogy anno ezért a dolgokért szeretett belém... Most ne várja, hogy más legyek mert a személyiségem nem változik.

Amikor megismerkedtünk, azt mondta, hogy nem akar se török se kurd nőt. De még akkor nem tudta mivel jár együtt egy európai nő. Sokszor azt tapasztaltam, hogy nem tudja kezelni és hova tenni a dolgokat. Itt amikor már egy nö nem mer visszaszolni mert a férje szeme villámokat szór én még mindig mondom mondom mondom a magamét és IGEN eljuthatok én is arra a pontra mikor az én szemem is villámokat szór. Ez szokatlan volt neki. J