Hadrianus kapu

130-ban Hadrianus császár bevonulásának tiszteletére elmeték, ezt a 3 boltíves átjáróból álló, 14 méter magas, néhol még megőrzött fehér márvány borítású kaput. Régen ez volt az egyik bejárata, a 3 közül az Óvárosnak. 8 m magas korintoszi oszlopok találhatóak a kapu előtt és mögött. A Hardianus-kapu két terméskőből épített szögletes bástya között áll, melyek egyike a római időkből még Hadrianusz császár uralkodása idején épült, másik a szeldzsuk idők emléke.

Megjegyzések

  1. Szia, Lara,
    Tetszik nagyon a blogod, a bejegyzések érdekesek.
    Ne haragudj, hogy így ismeretlenül írok, de kérnék egy kis segítséget:
    Tudnál nekem olyan török oldalakat ajánlani, ahonnan könyveket illetve dvd-ket tudnék rendelni? Olyasmire gondolok, mint itthon az Alexandra vagy a Libri. Szükségem lenne egy jó szátarra, az internetest (tureng) eléggé problémás mindig használni. Dvd-ből pedig az Ezel című sorozatot, a Son Osmanli Yandim Ali-t, illetve ha megjelenik a Fetih 1453-t szeretném megvásárolni, ha lehet török felirattal, török nyelven, így gyakorolnám a szövegértést.
    Tudom, hogy ez nem vág a bejegyzés témájába, de jobb ötletem nem volt.
    Előre is köszönöm,
    József

    VálaszTörlés
  2. Kedves Jozsef. http://www.dr.com.tr/ itt tudsz nézelödni egy kicsit. BAr én soha nem rendeltem könyvet törökorszagban. én netes programokat szoktam hasznalni, pl Rosetta stone, Teach yourself (török verzio)... A fetih 1453 még tuti egy idejig nem lesz kaphato dvd-n, csak moziban megy egyenlöre. http://thepiratebay.se/torrent/5652321/Ezel_Season_1 ezelt törökül innen tudod letölteni.
    Remélem tudtam segiteni.
    Üdv

    VálaszTörlés
  3. Kedves, Lara
    Köszönöm szépen az információkat, nagy segítségemre lesz.
    További szép napot kívánok,
    József

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Felső Düden Vízesés

Mit nézzünk meg Antalya-ban

Török riviéra luxushotelei