Fetih 1453, avagy “A hódítás 1453”
A török filmkészítés életében a legnagyobb költségvetésű filmeként emlegetett alkotás, Faruk Aksoy rendezésében. A film büdzséje nem kevesebb, mint 17 millió amerikai dollárba került...
A Fetih 1453 premier vetítése február 16.-ára esett, amit meg is néztünk. Bár a nagy érdeklődés miatt nehéz volt jegyet szerezni. Először az Özdilek parkban próbálkoztunk, de közölték, hogy az összes jegy elkelt. Kicsit csalódottan, de másik mozit kerestünk, mert párom annyira izgatott volt a török filmremek miatt, hogy nem tudott volna még pár napot várni, amíg lecsendesednek a kedélyek.. :)
Végül az utolsó pillanatban sikerült találnunk egy mozit és nagy nehezen be is jutottunk, az előadás itt is, mint mindenhol, telt házzal ment. Sőt olyannyira, hogy a tv be is mondta, hogy napokkal előre le kell foglalni a mozijegyet, mert nincs hely. Ilyen sem nagyon fordult még elő Törökországban.
A Fetih 1453 egy történelmi film, ami Konstantinápoly majdnem 2 hónapig tartó kemény ostromáról, majd elfoglalásáról szól. Ekkor a szultán mindössze csak 21 éves volt és szembe kellett néznie az őt körülvevő emberek kétségeivel is. A színészek számomra ismeretlenek voltak, de jól játszották a szerepüket. A filmben szó esik az edirnei magyar ágyúmesterről is, akinek hatalmas, gigantikus ágyúja segítette hozzá II. Mehmed szultánt (Fatih Sultan Mehmed) a győzelemhez. Kadir kifogásolta, hogy a filmben mindenki ‘türk’ volt, az oszmánokról (Oszmán Birodalom sokszínűségéről) szó sem esett... :)
Konstantin bizánci császár |
Aki szereti a drámai történelmi filmeket, annak mindenképpen ajánlom, hogy nézze meg. Tervezik még ebben a hónapban a film vetítését több országban, mint USA, Anglia, Franciaország, de a magyarországi bemutató még várat magára.
ezt én is meg akarom majd nézni, a trailer nagyon tetszett. érdekes, hogy adni fogják európában, pedig micsoda szégyene volt ez a hódítás a keresztény hatalmaknak :)
VálaszTörlésMindenképpen ajanlom, hogy nézd meg, mert tényleg megragado a film. Mi tegnap néztük meg masodszor. :)))
VálaszTörlés:) megnézem mindenképp, köszi az ajánlást!
VálaszTörlés