Side
Side volt az egyik, ami teljesen lehengerelt. Csodálatos kis város a riviérán. Mi jó néhányszor megfordultunk ott és felejthetetlen napokat, heteket töltöttünk. Tengerparti városokra jellemzően itt is a boltok este 10-11ig nyitva vannak. Este is hasonlóan nyüzsgő az élet, mint nappal.
Szeretnék egy kis ízelítővel szolgálni.
Szeretnék egy kis ízelítővel szolgálni.
70 km-re fekszik Antalyá-tól, antik település, számos műemléke van, de a homokos strandja is vonzza a látogatókat. A romok között tevegelni és kirándulni is lehet. Talán a legszebb mindközül Apolló temploma, ami Törökország egyik jelképe is, én csak ajánlani tudom mindenkinek.
A monumentális remekmű este hangulatosan ki is van világítva, aki ott jár mindenképpen nézze meg sötétben. Aki szórakozni szeretne, Apolló temploma mellett találhat egy diszkós szórakozóhelyet. Érdekesen van megcsinálni kívülről csak a romokat lehet látni, de belülről ennek már semmi nyoma.
A várost ma is falak veszik körül, híres a „Nagy kapu” melyen kicsit nehézkes az átjutás, fokozott figyelmet igényel. Nem messze innen található az Agóra romjai, a sok oszlopmaradvány és kövek között én felfedeztem egy egyenlő szárú keresztet is. :)
Ajánlom megtekintésre a Római amfiteátrumot, sajnos el van zárva a látogatók elől. Bemenni tilos csak kívülről lehet csodálni és fényképezni. De megéri a látvány. Innen nem messze lehet találni a romokat, melynél már semmi korlátozás nincs. Mindenki kipróbálhatja az ügyességét. :)
Apolló Templománál lementünk a tengerpartra, ott kis sziklákon be lehet ugrálni a tengerbe. Ezt én először fel sem fedeztem… Kisebb nagyobb lyukakat találtunk, amiben tengervíz van. Hihetetlen, hogy milyen gazdag élővilága van: tengeri rózsa, különféle tengeri növények, rákok, kagylók, halak, csigaházba bújt rákok. Egyik fényképen ezt lehet is látni.
Szerettem volna kagylókat gyűjteni, találtam is kitettem őket egy kőre száradni, csak egy idő után elkezdtek mozogni. :) Így nem tudtam hazavinni őket, nem akartam a kis rákokat megfosztani a házuktól. :)
Szerettem volna kagylókat gyűjteni, találtam is kitettem őket egy kőre száradni, csak egy idő után elkezdtek mozogni. :) Így nem tudtam hazavinni őket, nem akartam a kis rákokat megfosztani a házuktól. :)
Egyik este elmentünk vacsorázni egy tengerparti étterembe. Rögvest megakadt a szemem az akváriumokon. Volt, amelyikben egy kis krokodil volt, a másikban egy cápa és mindenféle cifra hal, a harmadikban pedig rákok. A pincér észrevette, hogy mennyire megbámulom az állatokat, majd hozott a kezében egy nagy rákot. Mondtam "waw" és le akartam őket fényképezni. Erre megkérdezte, hogy melyiket csinálják meg, melyiket szeretném megenni. Kicsit illúzióromboló volt, naivan azt hittem csak dísznek vannak és a dekoráció részei... Bár azok lettek volna. Én egyáltalán nem szeretem a tengeri ételeket, de ezek után nem is volt kedvem már enni. A párom meg csak szerényen mosolygott rajtam. :)
Amikor Side-ben jártunk minden alkalommal egy barátságos panzióban laktunk 2 percre a parttól. Ha kimentünk az erkélyre onnan rálátás volt a tengerre. Mondanom sem kell a párom profi volt mindenben. Ő Side-ben dolgozott, nagyon jól tudta mi hol található. Ennél jobb idegenvezetőt el sem tudtam volna képzelni.
Megjegyzések