Ankara
Január 8-11ig 4
napot a fővárosban töltöttünk turistaként- Akkor döntöttem el, hogy
visszamegyek, miután októberben útlevél csináltatás ügyében jártam Ankarában és
nagyon tetszett, amit láttam. Csak időm nem volt körülnézni…
Onnantól
nézegettem a repülőjegyeket és a szállásokat, és így született meg ez a januári
időpont. Már csak egy térkép kellett, amit a helyi Tour Inform irodából ingyen
be lehet szerezni. Azért jók ezek a térképek, mert minden látnivaló és
nevezetesség jelölve van rajta. Valamint ajánlom a „Müze Kart” beszerzését is.
Egy kis
élménybeszámoló következik képekkel fűszerezve, hátha valaki kedvet kap
Ankarához.
Szerdai napon
indultunk (sok múzeum hétfőn zárva van), Anadolu Jet légitársasággal utaztunk a repülőn minden rendben
zajlott. Dél körül értünk Ankarába, mivel a központtól a reptér egy jó 25 km-re
található, így busszal mentünk Ulus-ig. Érdemes Belediye buszokat (Belko air, 442-es busz) használni, mert fele
annyiba kerül, mint a Havaş.
1. 1. nap:
Amikor megérkeztünk Ulus részhez, rögtön elkezdtük a városnézést. A Római Fürdő romjait néztük meg elsőnek. A fürdőt a 3. Században a rómaiak építették és nagyon szépen megmaradt ez a 80X120 méteres, nem kicsi komplexum. A fürdőt egészen a 8. Századig használták, addig amíg egy tűzvész el nem pusztította az épületet. A fürdő körbe van kerítve, nem lehet bemenni, csak körbe lehet sétállni. De körülötte megannyi oszlop, sírmaradvány, és különféle római korból származó kövek vannak kiállítva.
Utunk a Julianusz oszlopa
mellett vezetett tovább, amire nem nagyon van felhívva a figyelem, könnyen el
is kerülheti az ember. Egy gyűrűkkel övezett 15 méteres oszlopról van szó a
bizánci időkből, amit Julianusz építtetett, ahogy a neve is mutatja.
Innen már nincs messze az Augusztusz
templom maradványa, ami a Hacı
Bayram mecset mellett található. A környéken nagy építkezési és felújítási
munkálatok zajlanak jelenleg. Az összes régi, romos ház és üzlet új, egységes
külsőt kap. A mecset a 15. Században épült
szeldzsuk stílusban, majd később a híres Mimar Sinan is alakított rajta. A
mecset oldalában található Hacı Bayram türbéje is. Ha valaki belülről is kíváncsi
a mecsetre, készüljön arra, hogy férfiak és nők külön bejáraton mennek be és
végig külön helyiségben tartózkodnak. A templomból nem sok látszik, jelenleg
fel van állványozva és restaurálási munkálatok zajlanak.
Utunk a szállásunk irányába vezetett, ami a vár lábánál volt. Éppen csak
lepakoltuk a hátizsákokat és indultunk is fel a várba, ami a hegy tetején található. Nagy csalódottságomra nem volt
semmi, de szó szerint semmi a várban. A kilátás viszont csodás.
2. nap
Reggeli után ellátogattunk az Anatóliai
Civilizációk Múzeumába. Meglepődtem, amennyit olvastam róla én sokkal
nagyobbnak képzeltem el. Tényleg minden megtalálható az őskortól egészen a
Bizánci korig. Több lelet található a Karain barlangból, Çatal Höyükből,
Hattusasból (hettiták kora),
kelet-Törökországból, a fríg időszakból, szóval tényleg hatalmas és sokszínű
gyűjteménnyel találkozhat az ember.
Voltunk a Függetlenségi háború múzeumában
(TBMM 1.) ahol a köztársaság történetét bemutató fényképsorozat mellett
a köztársaság korábbi elnökeinek viaszszobrait is megtekinthetjük. 1 TL
a belépő. Majd innen egy 200 méterre található a tárlat folytatása a Köztársaság Múzeuma (TBMM 2.). Ez a rész
Atatürt, Ismet Inönü, Celal Byar munkásságairól szólnak. Fénképek,
dokumentumok, az ő dolgozó szobájuk, valamint egy nagy konferencia terem is
megtekinthető.
Majd
az egyik legjobban várt része következett a túránknak: Anıtkabir. Hát tényleg annyira nagy és lenyűgöző, mint amire
számítottam. 750 000 m²-en
terül el, az Oroszlánok útját, amin kereszül lehet eljutni a mauzóleumig (262
méter és 24 oroszlán díszíti) két épület fog közre: a Függetlenség bástyája és
a Szabadság bástyája. A Mauzóleum méretei 75×52×17 méter, négyszög alakú, 8
oszlop díszíti elől, és 14 oszlop mindkét oldalt. A sírkamra a szimbolikus
sírkő alatt fekszik a mauzóleum földszintjén, ahová nem lehet bemenni. Egyik legjobban
tetszett az itt található Atatürk Múzeum, melyet 1960-ban nyitottak
meg a látogatók előtt. Itt találhatjuk Atatürk személyes
tárgyait, bútorait, a neki ajándékozott tárgyakat, medálokat és egyéb személyes
holmit, melynek egy részét az államférfi adoptált gyermekei ajándékoztak a
múzeumnak. Valamint élethű ábrázolása a Çanakkale-i és a Sakarya-i
háborúnakfelfestmény részletekkel és makettekkel. Sajnos nem lehet sehol sem bent fényképezni.
Eldöntöttük, hogy
az Anıtkabirból szép lassan a szálláshoz sétállunk (cirka 3,5-4 km). Út közben
még a Gençlik Parkon keresztül
vezetett utunk. Hát nagyon látszik, hogy tél van. A macskákon és rajtunk kívül
egy lélek sem volt. Szerettem volna bemenni a vidámparkba, de az is zárva volt.
Pedig interneten szép képeket láttam a parkról, ennek most nyomát sem láttam.
3. nap
Ezen a napon
kicsit kimozdultunk Ankarából. Tanakodtunk, hogy Hattusas vagy Gordion legyen a
cél, végül a második győzőtt. Gordion (Yassıhöyük) 96 km-re fekszik Ankarától
délnyugarta, Polatlı közelében. Gordionból már az i.e. 3000-ből találtak leleteket a régészek és olyan fontos
szerepet töltött be, hogy az i. e. 8. Századra a fővárosa lett az ősi
Frígiának. A leghíresebb frígiai király Midász volt (Gordion fia) az ő
monumentális tümülüsze tekinthető meg a városban a múzeummal szemben, valamint
Gordion romvárosa.
Midász király sírja: 53 méter magas és 300 méter átmérőjű
sír Anatólia második legnagyobb tümülüsze. A környéken további 75 tümülüsz
tlálható. A sírokból bronz és egyén más fémtárgyak, különféle fibulák és
használati tárgyak kerültek elő az ásatások során. A bejárattól egy hosszú
egyenes folyosón végigmenve lehet eljutni a fából készült, monumentális sírhoz.
Gordion Múzeum: az antik városból, Midász király
sírjából és a környék egyéb feltárásaiból kerültek ki az itt megtekinthető
elemek, mozaikok, szarkofágok. Szó esik a múzeumban a híres gordiuszi csomóról,
amit Nagy Sándor vágott át, valamint Midász királlya kapcsolatos legendákról.
Gordion antik városa: elég kiesett helyen
található és nincs is felfedezve, még zajlanak az ásatások. Mikor ott jártunk 2
km-es körzetben nem láttunk senkit, nem örzik a romokat. A legjobban feltárva a
vár maradványai vannak, mely i.e. 9. Századból származik. A várost védő falak
is megmaradtak, melyek elérték a 20 métert.
Visszaérve Ankarába
Koçatepe felé vettük az irányt,
mindenképen meg szerettem volna nézni Ankara legnagyobb mecsetét a Koçatepe Camit. A mecset a klasszikus oszmán építészet stílusjegyeit viseli, 24 ezer embert képes
befogadni. Leginkább az isztambuli Kék Mecsetre hasonlít.
Nap
végére járva sietnünk kellett, hogy az Etnográfiai
Múzeumot még elérjük zárás előtt. Kár lett volna kihagyni. Megannyi
tradicionális ruha, használati tárgy és a mindennapokból vett jelenetek. De a
kiállítás utolsó 2-3 terme már a fából kifaragott spaletta, sír, mihráb és
minbár-t mutatja be. Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, ha itt jár.
4. nap
Az
utolsó napra nem terveztünk semmit megnézni, mert amit akartam, azt sikerült az
előző napokon kipipálni. Így elmentünk Kızılay-ba találkozni egy kedves magyar
ismerőssel és baklavázni egyet. J Szerencsénk volt, mert aznap
lezárták a főutat, mert valamilyen magas rangú politikai személy közlekedett arrafele.
Így a reptérre menő busznak is Kızılay
volt az utolsó állomása, a többit kerülő utakon tette meg. De minden jó, ha jó
a vége. Időben kiértünk a repülőtérre és épségben visszaértünk Antalyaba és elkezdhetünk
a következő uticélon gondolkodni...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés