Kaleiçi Múzeum
Ha a Hadrianusz
kaputól elindulunk a Csonka Minaret felé, félúton egy szépen felújított piros
házban találhatjuk a Suna – Inan Kirac Kaleiçi
Múzeumot. A név onnan jön, hogy a két részből álló erősen leromlott épületeket Suna és Inan Kirac
vásárolta meg, és újította fel 1993-1995 között, majd az átalakítások után 1996
május 18-án nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt.
Az első épület egy
tipikus kétemeletes oszmán ház, hagyományos elrendezéssel, festett falakkal. A
kert egy része tradicionálisan benyúlik a ház alá. A kerthelyiségben a régi
időkre emlékeztető, látványos mozaik padló található.
Az emeleten három szobát alakítottak át néprajzi múzeummá, ami
a tizenkilencedik század mindennapi élet színhelyeit mutatja be. Bepillantást
nyerhetünk a vendéglátásba, a kávé felszolgálásába, a vőlegény borotválásába és
a henna éjszakára, mely tevékenységek még mindig megtalálhatók a török
kultúrában. Ezen kívül számtalan régi fotóval találkozhatunk és egy tükörrel,
ami visszavisz a múltba. J Ez egy tükörbe épített kis tévé, amin régi
időkből származó filmet vetítenek Antalyaról. Amíg végighaladunk az emeleten,
lágy tradicionális zene szól.
Itt is található egy emeleti rész, ahová egy külső csigalépcsőn lehet feljutni. Bábukat és fényképeket láthatunk, hogy a régi korok utcai árusai hogyan néztek ki és hogyan próbálták eladni a portékáikat. Találozhatunk joghurt árussal, hús árussal, víz árussal, textil árussal, stb...
A múzeum szerda kivételével minden nap nyitva van, 9-12 és
13-18 óra között várják a látogatókat. A belépő ára 2 TL.
Köszi az infót Lauri, eddig nem is hallottam róla! Nagyon szuper, pár hónap múlva én is betérek! És 2 TL-ért, te jóóó ég, de imádom a török múzeumi árakat! :)
VálaszTörlésAndi
JAjjjj :) de jo rolad hallani. Varlak és majd én elvıszlek a muzeumba :P
VálaszTörlésPuszi