İdőzavarban

Ez is hol máshol történhetett volna, mint itt, Törökországban. Október 25-én van ugye hivatalosan az óraátállítás, viszont Törökországban csak lett volna. Jelenleg hatalmon lévő kormány úgy döntött, hogy az óraátállítás csak megzavarná a népet, így elhalasztották november 8-ra, természetesen a választások utánra, ami november 1-én lesz. A háttérben az áll, hogy a kampányok kezdési idejét ne kelljen változtatni, valamint ne sötétbe kelljen a beszédeket megtartani és szavazni menni. Minden mögött a politika áll. Ha a megzavarás elkerülése volt a cél, akkor teljesen az ellenkezője valósult meg. Senki nem tudta, hogy pontosan mennyi az idő. Nem irigylem, aki pont vasárnap utazott repülővel és Isztambulban kellett átszállnia.

A probléma ott kezdődött, hogy minden okostelefon, laptop, tablet, stb automatikusan átáll, ezek nincsenek beállítva az AK párt hirtelen jött döntései szerint. Ha minden automatikusan átállt csak azok tudták a pontos időt, akiknek karórájuk vagy régi telefonjuk volt. De ők is elbizonytalanodtak, mivel az internet és a legtöbb készülék mást mutatott. J


Azóta helyre állta a rend, az emberek felvették a ritmust, de inkább káoszt okozott a nem állítás, mint az állítás… Így kell beleszólni az időbe. J



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Felső Düden Vízesés

Mit nézzünk meg Antalya-ban

Török riviéra luxushotelei