Trabzon

Ismét elérkezett az idő az éves nyaralásunkhoz, vagyis ebben az esetben teleléshez. Az idei úti célunk Trabzon és környéke volt, a mogyoró, a tea és Nagy Szulejmán szülővárosa. Január 18-22ig tartott a kirándulásunk és szerencsénkre az időjárás is kegyes volt hozzánk. Végig 14°C volt, hó pont ebben az időszakban nem esett és köd sem volt. Ennél jobbat nem is remélhettünk volna az év ennek a szakaszában.

Néhány szót a városról: Régi nevén Trapezund-ot, az i. e. 8. században alapították milétoszi kereskedők. Legendák szerint, amint a tenger felől megpillantották a négyszögletes sziklaformációkata parton, felkiálltottak: “Trapezusz” (trapéz). Ebből származtt a Trapezund, majd később a Trabzon elnevezés. Kiemelkedő központ volt mind a római, mind a bizánci korban. Trabzon magyar testvérvárosa Szigetvár.

1.      nap: Sok mindent nem tudtunk tervezni erre a napra, mert 16:30ra érkeztünk meg a trabzoni  reptérre és már sötétedni kezdett. Még a reptéren béreltünk autót és nekiláttunk megkeresni a hotelunkat. Este még bementünk a központba egy sétára, hogy lássuk mégis egy kicsit a városból.

2.    nap: Korán útnak indultunk, mert minden téli nyitva társban üzemel, ami azt jelenti, hogy négy órakor már zárnak. Első és az egyik legjobban várt úti célunk a Sümela Monostor volt Maçka városa mellett, az Altındere Nemzeti Parkban 45 km-re Trabzon-tól. Ahogy távolodtunk a tengerparttól, kezdett egyre hűvösebb lenni, havas tájak jeletek meg és egyre kétségesebbé vált a közlekedés. A Nemzeti Parkba autóval 10 TL a belépő, érdemes ebben a hidegben kifizetni, mert pár kilométer még hátra van. Utána meg már csak hólánccal felszerelt dolmuş-sal lehetett tovább menni, ami szintén 10 TL/fő (oda-vissza). Mi bevállalósok voltunk, nem akartunk várni a buszra, így gyalog vágtunk neki a 1,2 km-nek felfelé a hóban egy hegyi ösvényen. A tetejére felérve kell a monostorba való belépőt fizetni, ami 15 TL, de múzeum kártyával kiváltható. A görög-katolikus monostor eredete kr.u. 385 környékére tehető I. Theodosius császár uralkodása idejére (375-395), mikor is az erre barangoló athéni Szent Barnabás előtt megjelent Szűz Mária. A jelenés alapján Barnabás egy ikont talált egy közeli barlangban. Ezt követően ő és testvére, Szofróniusz a barlang helyén egy monostort alapított. A monostor jelenlegi formáját a 13. században nyerte el. Az I. világháború során az orosz betörést azonban kicsit megszenvedte és ezt követően 1923-tól a népességcsere miatt lassan teljesen elnéptelenedett. A kitelepített szerzetesek semmit sem vihettek magukkal, így nagyon sok ikont a föld alá temettek. 

Az épületkomplexum bejárati kapujához 64 lépcsőfokos feljáró vezet, majd egy 600 fő befogadására képes belső udvarba jutunk. A monostor fő elemeit képzik: szikla templom, néhány kápolna, konyha, “tanuló szoba”, vendégház, könyvtár. A bejáratnál rögtön lehet látni egy nagy aquaduktot, ami a vizet szállította a monosotrba és egy őrszobát, ami a bisztonsági funkciókat látta el. Csak ámultunk és bámultunk, tényleg olyan szép mint a képeken, sőt szebb is élőben. Az óra már delet ütött, indultunk is tovább, viszont visszafele már megvártuk a buszt. J

Turista könyvek írnak az Akarsu köyü barlangról, ami ott van Maçka vonzáskörzetében, visznont nem látogatható, mint utólag kiderült. Egy másik monostor is van a közelben, a Vazelon Monostor, ahova szintén szerettem volna eljutni, de sajnos a hó miatt megközelíthetetlen volt. Este felé értünk csak vissza Trabzonba, és ismét a központ (Atatürk Alanı) felé vettük az irányt. Itt található az 1529-ben épített Iskender paşa Cami, mely szépen dekorált oszmán mecset. Szinte minden este bejöttünk a központ, mert itt van a legnagyobb élet, sétáló utcák, kávázók, teaházak és az utca embereinek játszó zenészek, ha valakinek kedve támad táncra is perdülhet. A Fekete-tengernél a hagyomány őrző tánc a horon és egy kemençe nevezetű hangszerrel játszák.

3.    nap: Ezen a napon Trabzonban maradtunk és a város nevezetességeit fedeztük fel. Elsőnek az Aya Sofiya Múzeumba mentünk, ami mondhatni nagy csalódást okozott. Csak az előtérben hagyták meg a falfreskókat, a belső teret mecsetté alakították át. A kupolát és a fenti részeket egy hálóval eltakarták így nem lehet a freskókból látni semmit. Az Aya Sofiya nyugati részén egy harangtorony is található, ami szintén freskókkal van díszítve, de az sem látogatható…

Megnéztük a trabzoni várat onnan csodás kilátás tárul a vár alatt elterülő Zağnos völgyre, ami egy hosszú, zöld park együttes kis patakkal. A következő állomás az Ortahisar Fatih Cami volt, ami bizánci templom volt eredetileg. Az idők folyamán sok átalakításon ment keresztül a templom, 1461-től mecsetként használják. Ekkor Sofu Ali bey a város kormányzója egy előfolyosó, minaret, imafülke és szószék hozzáépítésével alakíttatta camivá. Utána a Gülbahar Hatun Cami és Türbe következett, ami 1514-ben épült I. Yavuz Szelim megbizatásából, édesanyja Gülbahar Hatun (Nagy Szuleyman nagymamja) emlékére. Sajnos egyik mecsetbe sem tudtunk bemenni, mert csak imák idejében vannak nyitva és akkor nem szívesen látott vendégek a turisták...

Ellátogattunk a 2 szintes Trabzon Múzeumba is, ahol az alsó szinten archeológiai terem, a felső szinten, pedig minden más található, például fegyverek, ékszerek, igazolványok, faragott szószékek. Valamint 1924-ben Ataürk is vendége volt a kúriának és az ő részére berendezett szobák, konyha, fürdőszoba is látható.

Szent Anna Templom (vagy más néven Küçük Ayvasil) elég eldugott helyen van és nem volt könnyű megtalálni. De nem csak ennél a templomnál szenvedtünk meg. Minimális dolog van kitáblázva Trabzonba. Így elmondhatom hogy sokszor több időt töltöttünk keresgéléssel, mint amennyi időt az adott látványosság megnézésével. Ez az örmény templom a legöregebb a városban, a 9. századból származik. A bejárat felett bizánci domborművek (feszület, angyalok) és írás látható. A templom 3 hajóval rendelkezik és 3 szentéllyel. Sajnos csak a puszta kőfalak maradtak meg. 

Trabznban található még 2 monostor, amit szerepelt a terveim közt, viszont a Boztepe lankás leejtőjén levő Kızlar Monosor felújítási munkálatok miatt zárva. Így ismét csalódottan a másik monostor felé vettük az irányt, ami már külterületen található. A Kaymakli Monostor elsőre érdekes látványnak bizonyult, mivel a mai napig 3 idős ember él a monostor mellett. Vagyis a monostor falához építették a házukat és a monostor egy részét használjál fészernek. Valamint a monostor falához vannak kötelek erősítve és arra teregetnek. Nem akartam hinni a szememnek. De szerencsére nagyon készségesek voltak, rögtön hozták a kulcsot a bejárathoz és beengedtek minket a monostor belső részébe, ami viszont lenyűgöző volt. Csak kár hogy ennyire elhagyatott kívülről. A monostort a 15-16. Században építették egy 12. századi görög templom maradványaira, majd a 18. században renoválták. Jézus krisztusnak szentelték a monostort és az egyetlen örmény monostor Trabzonban.

Atatürk köşkü: Soğuksu negyedben található, szinte Trabzon egyik legmagasabb pontján. 1924-ben Atatürk, mikor először látogatott el a városba, nagyon megtetszett neki a villa. A trabzoniak nagyrabecsülésük szimbólumaként Atatürknek ajándékozták az ingatlant, de csak 2 napot töltött mindössze itt az első miniszterelnöke Törökországnak 1937-ben. 1943-ban lett múzeumnak nyilvánítva a kastély, ahol Atatürk használati tárgyai, bútorait és fényképeket lehet megtekinteni. A belépő 3 TL. Este természetesen ismét a központban kötöttünk ki egy kis zenehallgatás, teázás erejéig. És ezzel be is fejeződött az utolsó napunk, Trabzon kipipálva, a szállásunk is a következő napra már Uzungöl-be volt foglalva.

4.  nap: Erre a napra gondolkodtunk két program között. Az egyik ami felvetődött, hogy ellátogatunk Batumi (Grúzia) városába, ami 210 km Trabzontól. Vagy a másik, hogy ellátogatunk egy cseppkőbarlangba majd utána irány Uzungöl, hogy még nappal körbejárhassuk a tavat. A másodikat választottuk, mivel inkább kultúrálódni akartunk és nem bevásárolni. Az egyik legismertebb cseppkőbarlang Düzköy vonzáskörzetében található, Çal Barlang a neve, 50 km-re található nyugatra Trabzontól. Hegyes-völgyes, dimbes-dombos varázslatos út vezet Düzköy-ig, onnan már földúton vagy egysávos „érdekes” betonúton lehet elérni a barlangot. Az ottani élet és emberek, mint a könyvekben, díszes, hagyományőrző szoknya a nőkön, sötét fejkendő fekete tengeriesen megkötve, hátukon fonott kosár, melyben teát gyűjtenek… 

Csak mentünk és mentünk és még mindig nem voltunk ott 10 km volt kiírva, de mentünk már vagy 25 km-t. Néha olyan érzésem volt, hogy lemegyünk a térképről. Mikor már addig mentünk, hogy ismét elértük azt a pontot, hogy nem tudunk tovább menni a hó miatt és csalódással kell nyugtázni, hogy ennyit utaztunk a semmiért. Egyszer csak felnéztem és ott volt a barlang, hát nagyon megörültem… A barlang bejáratánál egy vízesés látható, felett egy hangulatos teázó belevájva a hegybe. Ahogy bementünk, a legelső érzés a csontig hatoló hideg volt, végig egy kis patak vezet a barlangban és a patak felett egy fából eszkábált szűk hídon lehet haladni. 200 méter után kettéágazik az út. Összesen kb. 600 méter a barlang, ahol álló- és függő cseppkövekkel találkoztunk valamint denevérekkel. Gyönyörű a környezet és a barlang is lélegzetelállító volt. 

Egy tea után ideje volt indulni Uzungölbe, 150 km még előttünk állt. A terület természetvédelmi zónává van nyilvánítva. Most alig volt ember és a tó is be volt fagyva, de nyáron a turisták kedvelt célpontja. Tökéletes mind, aki pihenni, vagy aki aktív kikapcsolódásra vágyik. Mi csak egy könnyű sétát tettünk, valamint este is meg másnap reggel is nem szalasztottuk el az ott vesztegelő vadkacsákat megetetni.  

5.  nap: Elérkeztünk az utolsó napunkhoz, este 20:40-kor indult vissza a gépünk Antalyaba, így volt időnk elautózni még Rize városába. Mikor megérkeztünk legelősször az tünt fel, hogy minden villanyoszlop tele van az exminiszterelnök, jelenlegi köztársasági elnök portéjával. Ezen kívül néhány iskolát, kolégiumot, egyetemet is ról neveztek el tisztelegve előtte, mivel Rizében nőtt fel. A város gazdaságának fő mozgatója a környéken termesztett tea, melyet a városban dolgoznak fel. Innen származnak a leghíresebb teakészítmények Törökországban. 

Felmentünk a várba, ahonnan rálátni az egész városra. Minden vár, magas pont, kilátó elmaradhatatlan része a teázó, így kicsit fel is melegedtünk a teától és a város látképében is gyönyörködhettünk. A vár története a bizánci idők előttre nyúlik vissza, és még az oszmánok is használták. Mára már nem sok minden maradt meg a két részbő álló várból. Egy is séta után indultunk vissza Trabzonba, egy utolsó tea a központban és irány a reptér.

Nagyon kellemes időt töltöttün a Fekete-tengernél, szeretnénk majd egyszer visszatérni, de nyáron. A most látott havas táj is megbabonázó volt, de ez a térség nyáron a legszebb, mikor minden zöldben pompázik. Hazafelé már a következő nyaralást terveztünk, még jó néhány része az országnak felfedezetlen maradt...