Antalya legkisebb mecsete


Ha valaki a legkisebb mecsetet keresi, akkor irány a kikötő. A legtöbb ember sajnos elsétáll mellette, mert nem a hagyományos mecset stílusjegyeit viseli, csak akkor győződik meg az ember, ha meghallja a müezzin imára hívását. Az Iskele Mecset az 1900-as évek legelején, a már igencsak hanyatló Oszmán Birodalom idejében épült, közvetlen a városfal lábánál. A mecset mindösszesen 46 m², kisebb, mint egy panel lakas.  J


Hatszögletű alaprajza van és az egyszerűség jegyeiben épült, Kenan Pasa megbízásából. A hexagonális formát 6 boltív és 6 oszlop köti össze és 3 boltíves ablak adja a belső tér természetes megvilágítását. A minaret a mecset délnyugati oldalán található, és ami érdekes, hogy szinte egymagas a mecsettel.  Az itt felvezető lépcsőkön lehet bejutni. A mecset teteje nem a megszokott kupolás, hanem cseréppel van fedve és piramis formára emlékeztet. Az imádkozáshoz a rituális mosakodást a mecset melletti kútnál szokás megejteni, viszont itt a kút közvetlenül a mecset alatt található. Tehát a földszinten van a kút, az említett lépcsőkőn lehet feljutni az első emeletre, ahol az imádkozásra szolgáló kék szőnyeggel befedett rész van a többi berendezéssel együtt.




Egyes források úgy tartják, hogy a szedszuk időkben is állhatott itt egy mecset, ami nem maradt meg, és ennek a helyére épült az Iskele dzsámi.  1952-ben renoválták ezt a mészkőből készült épületet és azóta is ott áll és látogtható. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Felső Düden Vízesés

Mit nézzünk meg Antalya-ban

Török riviéra luxushotelei