Jeep Safari



Múlt héten egy kis szafarin jártam a Toros hegységben. Volt ott minden, aminek lennie kellett: szép természeti környezet, kedves emberek, jó levegő, nomád falucska, átgázolás hegyi patakon, egymás locsolása hidegvízzel, vízesés, és aki bátor volt megmártózhatott egy hegyi tavacskában, ami jóindulattal sem volt 10°C. J

Gebizben találkoztunk a jeep-esekkel és foglaltuk el a 10 személyes Land Rover járgányunkat. Majd megkezdtük a közel 100 km-es túránkat a hegyekben. Több fotós ponton is megálltunk, ahonnan még havas hegytetőt is lehetett látni. Ami meglepő volt, hogy egy pataknál is megálltunk fényképezkedni és a jeepekből kerültek elő a fél literes és 2 literes műanyagüvegek, és sorra töltöttük meg az összeset, hogy vízicsatákhoz legyen alapanyag. J



Az első része a túrának inkább a szép tájakról és kicsit a locsolkodásról szólt, majd megálltunk és megvendégeltek minket egy nomád házikónál. Oda már kissé vizesen érkeztünk, de az időnk csodás volt így még jól is esett a hidegvíz.
Betekintést nyerünk a család életébe, hogyan élnek a kis házikóban nyolcan, hogy jutnak vízhez és áramhoz a hegyekben, hogyan jutnak el a gyerekek az iskolába. Mindent megtermel magának a család, maguknak sütik a kenyeret és termesztik a zöldségeiket, gyümölcseiket. A ház körül állatokat is tartanak, így folyamatosan van friss tojás, tej és hús is.










Ebéd után következett az igazi adrenalinos rész, több hegyi patakon is átgázoltunk, kissé sárosan és nyakig vizesen értünk el a vízesésig. Csodálatos látvány tárult elénk, a vízesés 16 méter magasból esik alá, alul egy türkizes színű tavacskát láthatunk, ahol úszkálni is lehet. Több kis tavacska van kialakítva, a horgászni vágyók nagy örömére.



Délután 4 óra körül fejeződött be a szafari, még végszóra megnéztük a Macarköy-ben (magyar falu) található székelykaput, melyet a török-magyar testvériség emlékére emeltek 2006-ban. Több teória is van, hogy hogyan kerültek ide magyarok, egyesek szerint rabszolgatelep volt itt, mások szerint a Rákóczi szabadságharc után jöttek ide a bujdosók. De, ami biztos, hogy az itt élők nagyon büszkék a magyar ősökre. A székelykapun kívül található egy régi magyar temető is. Néhány itteni lakosnak bele is van írva a személyi igazolványába, hogy magyar. J





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Felső Düden Vízesés

Mit nézzünk meg Antalya-ban

Török riviéra luxushotelei